Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. október 27. kedd
F1

A Red Bull szabálymódosítást kér az FIA-tól

Az energiaitalos csapat 2021 után is megtartaná a mellőle távozó Honda erőforrásait, ám túl sok pénzt nem akar rájuk költeni, ezért az FIA-hoz fordul segítségért. A fejlesztések befagyasztását kéri.

A Red Bull F1-es istállójáról néhány hete derült ki, mekkora pácba került, miután a japán márka váratlanul úgy döntött, jövő év végén kivonul a száguldó cirkuszból. Ezzel a gárda fő- és a fiókcsapata is elveszítette motorszállítóját, amit a folyamatosan zajló fejlesztések miatt minél hamarabb pótolni kellene. Mint kiderült, a vezetőség egy másik beszállító keresése helyett inkább megtartaná a jelenlegi konstrukciót, amit saját maga szervizelne. 

EdS9OYZWAAAE2Wj



„Elsősorban a Honda lecserélésén dolgozunk. November végére megoldást akarunk találni a problémára” – idézte a Racefans Helmut Marko tanácsadó szavait, aki elárulta: meg akarják tartani a jól ismert konstrukciót, amit a japánok kifejezetten számukra fejlesztettek. Ezt megvalósítva jelentős összegeket spórolhatnának meg, hiszen négy autót láthatnának el ugyanazzal a technológiával.

Azonban a Red Bull további fejlesztésekbe két okból sem bonyolódna: ehhez sem a szükséges eszközök, sem az (anyagi) erőforrások nem állnak rendelkezésükre. Csak a meglévő konstrukciók karbantartását vállalnák, ezért az erőforrások fejlesztésének befagyasztását kérik az FIA-tól. „Ezeknek a bonyolult motoroknak a szervizelése és a szerelése is kellően nehéz. Jelenleg azt vizsgáljuk, ez megvalósítható-e részünkről. A további fejlesztések azonban nem jöhetnek szóba, ha nem rendelkezünk a Sakurához hasonló technológiai központtal. Ezt nem akarjuk, és nem is tudjuk finanszírozni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?