DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Raikkönen maga mögött hagyná ezt a hétvégét

Az Alfa Romeo versenyzője, Kimi Raikkönen 323. alkalommal rajtolt el Formula-1-es nagydíjon, ezzel megdöntötte Rubens Barrichello eddigi rekordját. A finn azonban felejthető hétvégét zárt.

Kimi Raikkönen nagyjából a verseny közepétől annak a végéig árnyékként követte Sebastian Vettelt, eközben pedig még belekeveredett egy balhéba is. George Russell mellett próbált elmenni, amikor is megcsúszott, ezzel meglökve a britet, aki emiatt ki is esett a versenyből.

A finn tízmásodperces időbüntetést kapott, amiért röppályára állította Russellt, ezt pedig a verseny legvégén, a safety car periódus alatt volt kénytelen letölteni, így az utolsó előtti helyre esett vissza, ahonnan a 12. helyig tudott felzárkózni.



„Nem ez volt a legjobb hétvégém, de a szombati időmérő után tisztában voltunk vele, hogy nehézzé tettük magunknak a dolgot. A rajt utáni körök rendben voltak, de aztán olyan sűrű volt a mezőny, hogy belekeveredtem néhány csatába, így pozíciókat veszítettem.”

„Valamivel előrébb is végezhettem volna, számunkra pont rosszul jött a biztonsági autó, amiatt buktam pár pozíciót, a végeredmény pedig nem túl hízelgő” – így a rekorddöntő finn. „Frusztráló hétvégén vagyunk túl, ezt magunk mögött kell hagynunk, és az előttünk álló versenyre kell koncentrálnunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: