DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Gasly: Bárcsak olyan lenne az F1, mint a MotoGP!

A monzai futamgyőztes örülne, ha a száguldó cirkuszban is az élbolyban harcolhatnának a kisebb csapatok. A szabályváltozások szerinte is optimizmusra adnak okot, de nem rögtön 2022-től.

Abból is látszik, hogy kisebb csoda volt Pierre Gasly Olasz Nagydíjon aratott győzelme, hogy azt megelőzően a 2013-as ausztráliai évadnyitón történt meg az, hogy nem a Mercedes, Ferrari, Red Bull hármas egyik versenyzője nyert (akkor Kimi Raikkönen diadalmaskodott a Lotusszal). Persze az Alpha Tauri sikere nem kis részben a szerencsének volt köszönhető, ezért a francia pilóta örülne, ha erőből is lenne esély ilyen eredményekre – ahogy azt például a MotoGP-ben az utóbbi években, de főként idén láthatjuk.

gasly-monza-f1-redbull



„Remélem, hogy elérhetünk valami hasonlót, mint amit a MotoGP-ben látunk, ahol jó barátom, Fabio Quartararo például egy privát csapatnál szerepel, amellyel harcban van a világbajnoki címért. Pole-pozíciókat szerez és futamokat nyer. Szóval igen, remek lenne, ha valami hasonlót láthatnánk itt a Formula-1-ben is” – vélekedett Gasly a Motorsportweek.com szaklapnak nyilatkozva.

A közeljövőben bevezetendő szabályváltozások épp hasonló célokat szolgálnak a Formula-1-ben is: 2022-ben jönnek a teljesen új autók, a költségvetési limitet viszont már jövőre bevezetik, ahogy a hendikeprendszert is – amely egyébként a leginkább hasonlít arra a szabályrendszerre, amelyet a MotoGP-ben már évek óta sikerrel alkalmaznak, s amelynek köszönhető az ottani elképesztően szoros és változatos küzdelem. Gasly is bizakodó, de szerinte nem lehet azt várni, hogy egyből megkavarodnak az erőviszonyok:

„Úgy vélem, nem szabad alábecsülnünk az élcsapatok által az évek során felhalmozott tudást, a létesítményeiket, hiszen ezek már megvannak nekik. Ez nem egy rövid távú projekt, hanem hosszú távú. Szóval igen, optimista vagyok olyan szempontból, hogy a csapat erősebbé válik a többiekhez képest. Hogy mennyire? Ezt még korai megmondani. De meglepődnék, ha már 2022-től azt látnánk, hogy a topcsapatok a középmezőnnyel vegyülnének.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: