DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Alonso: Még nem álltam készen a visszavonulásra

A két év szünetet tartó Fernando Alonso úgy érzi, annak idején nem állt készen arra, hogy abbahagyja a versenyzést. Már-már függőségként beszélt az autók iránti szeretetéről a spanyol.

Amint arról egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk, Fernando Alonso a hétfői napon visszatért Enstone-ba, ahol a Renault Formula-1-es csapatának bázisa található, és rátört a nosztalgia.

A spanyol 2005-ben és 2006-ban is világbajnoki címet ünnepelhetett a francia istállóval, majd egy viharos mclarenes kitérőt követően 2008-ban visszatért a Renault-hoz, ahonnan 2009 végén távozott a Ferrari kedvéért.



Alonso azóta nem járt a csapat központjában, most azonban visszatért oda, ahogyan a Formula-1-be is, hiszen elmondása szerint 2018-ban még nem állt készen a visszavonulásra.

„Minden szegletét ismerem ennek a helynek, minden folyosót, minden ajtót” – idézi a spanyolt a Marca a gyárlátogatásról. „Amikor távoztam az F1-ből, a barátaim azt mondták, hogy végre azt csinálhatok, amit akarok. De én versenyezni akartam mindig is, így folytatom a versenyzést.”

„Túlságosan szeretem ezt csinálni ahhoz, hogy abbahagyjam. Nem tudom, mi lehet az ajtó túloldalán, de amíg nem is érdekel, addig nem állok rá készen, hogy kipróbáljam. Legalább tizenöt naponként szükségem van rá, hogy legyen egy kormány a kezeim között” – vallott szerelmet az autósportnak Alonso.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: