Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. október 21. szerda
F1

Vettel nagyon bízik az Aston Martinban

A négyszeres F1-es világbajnok szerint a csapat ereje meggyőző volt számára és hogy kevés pénzből milyen eredményeket értek el - most pedig már a hátterük is rendben lesz majd.

Sebastian Vettel meg van győződve arról, hogy jó helyre igazolt az Aston Martinnal és itt még szóba sem került az, hogy akár Adrian Newey, akár Toto Wolff megérkezhet a következő szezonig - a németet simán a csapat ereje, az autó tempója győzte meg arról, hogy ebben a projektben az Aston pénzével bőven van potenciál, emiatt bizakodó a közeljövővel kapcsolatban.

vet_4



"Sok minden elhangzott az utóbbi hetekben a másolási ügy kapcsán, de őszintén szólva ez engem nem igazán érdekelt, mert a csapat és a csapat ereje meggyőzött. Nyilvánvaló okokból nem volt annyi pénzük az utóbbi években, mint a topcsapatoknak, így nem tudtak ellenük harcolni, de így is kiemelkedően jól teljesítettek. Egyértelműen elég kakaó van ebben a csapatban ahhoz, hogy bizonyítsák, az emberek tévedtek" - idézi a témában Vettel szavait a GPFans.

"Nagy fejlődési potenciál van a csapatban, úgyhogy várom, hogy csatlakozhassak és segíthessek minden tapasztalatommal, vagy amivel az autóban ülve tudok. Megpróbáljuk fejleszteni a csapatot annyira, amennyire csak lehetséges és minél versenyképesebb helyet elfoglalni a rajtrácson. Nyilván nem jósolgatok, de egyértelműen megvan a remény, hiszek a csapatban és az ott lévő emberekben, abban, amire ők képesek és hogy most először megfelelő eszköztáruk lesz majd" - magyarázta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?