DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 17. szerda
F1

Pletyka: Megveszik és átnevezik a Mercedest

Van, aki szerint hamarosan már nem Mercedesnek, hanem Ineosnak fogják hívni az istállót és nem Toto Wolff lesz a csapatfőnök, bár a főhadiszállás marad Brackley-ben.

A korábbi csapatfőnök, Eddie Jordan azt mondta a Mailnek adott vasárnapi interjújában, hogy információi szerint az Ineos nevű cég megvásárolhatja a Mercedes Formula-1-es csapatát. A cég már így is partneri együttműködésben van a Mercedesszel, ott van a felirat is az autókon, Jordan szerint viszont érkezik egy 700 millió fontos ajánlat, amellyel többségi tulajdont szerezhetne az Ineos - ezek alapján 30%-os tulajdonrész maradna csak a Mercedesnél.

ineos



Jordan azt is tudni véli, hogy ezt követően nem is hívnák már Mercedesnek a Mercedest, Ineos lenne a csapat neve, az istálló vezére pedig már nem Toto Wolff lenne - igaz, maga a főhadiszállás maradna ugyanúgy Brackley-ben és igazából az alapok természetesen ugyanazok maradnának. Wolff jövőjének bizonytalansága mindenesetre jó táptalajt adhat ennek az egésznek, hiszen még nem döntötte el, hogy mi lesz vele 2021-ben, ahogy Lewis Hamilton sem írt alá hosszabbítást - közben pedig felerősödhetnek azok a hangok, hogy Wolff mégis az Aston Martin és Lawrence Stroll felé kacsintgat...

További érdekessége a történetnek, hogy még nem született döntés arról, hogy mi lesz Niki Lauda tízszázalékos tulajdonjogával - a Mercedes szóvivője egyelőre csak annyit mondott, hogy pletykákat nem szeretnének kommentálni.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: