DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„Akkor még semmi nyakizmom nem volt”

Visszaemlékezett élete első F1-es tesztjére Kimi Raikkönen, aki húszéves zöldfülűként olyan teljesítményt nyújtott Mugellóban, hogy arra Michael Schumacher is felkapta a fejét.

2000 szeptembere: a csendes finn életében először ül F1-es autóban. Peter Sauber invitálta őt Mugellóba, miután a pilóta a brit Formula Renault sorozatában fölényes győzelmet aratott. Bár a testét minden egyes kör sokkolja, de lelkiismeretesen teszi a dolgát, és a teszt második napján fél másodperccel jobb köröket teljesít a csapatnál akkor versenyző Pedro Diniznél. Az ismeretlen srác tempójára még Michael Schumacher is felfigyel, aki azt tanácsolja Saubernek, szerződtesse le az újoncot. Az együttműködés megköttetik, a finn fél évvel később debütál az F1-ben.

rai-2001-portre1



2020 szeptembere: a némileg beszédesebbé vált finn a mezőny rangidős versenyzőjeként tér vissza arra az olaszországi versenypályára, ahol élete első F1-es élményeit szerezte. Bár zárkózottságából fakadóan nem tudjuk, hogyan éli meg ezt a helyzetet, egy saját szavaival összefoglalt visszaemlékezést azért kaptunk tőle a két évtizeddel ezelőtt történtekről.

„Mindenre nyilván nem, de sok dologra emlékszem. Három napot teljesítettünk, és nagyon más volt. Kezdőként komoly kihívást jelentett a pálya, de most már rendben kell lennie. Az autó különbözött a Formula Renault-tól, és nem volt benne szervokormány sem.  Akkoriban semmi nyakizmom nem volt. Talán három kört teljesítettem, aztán ki kellett állnom, így nem mentem valami sokat. Panaszkodni nem akartam a pályára, elfogadtam a lehetőséget, és próbáltam a legjobbamat nyújtani” – idézte őt a PlanetF1.

Bár a csapatnév erről nem árulkodik, Raikkönen ugyanazzal a svájci székhelyű alakulattal tért vissza a számára különleges versenypályára, amelynél két évtizeddel ezelőtt élete lehetőségét kapta. Mintha karrierjét foglalná keretbe az élet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: