DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Mercedes: Jó, akkor jövőre a versenyen is partimódunk lesz

Az időmérős motormód betiltásának első versenyhétvégéjén már Toto Wolff sem beszél olyan magabiztosan az előállt új helyzetről, mint korábban, de tudja, az F1-ben mindig is lassítani próbálták a legjobbakat.

Amikor a Spanyol Nagydíj után az FIA belengette azon új technikai direktíva szezon közbeni bevezetését, amely megakadályozza a csapatoknak, hogy különböző motormódok között válogassanak az időmérő és a futam alatt, a szabály elsőszámú célpontjának számító Mercedes vezetője először még ironikusan úgy fogalmazott, hogy az időmérős tempójuk megnyirbálására tett kísérlet valójában a futamokon fogja őket jóval gyorsabbá tenni. Az Olasz Nagydíj első edzésnapja után mindenesetre aggodalomra nincs okuk a Mercedeseknek, hiszen egészséges előnnyel az első két helyen zárták mindkét edzést, ám Wolff most a nem túl optimista oldalát is megmutatta egy a Racefans által idézett interjúban.

bottas_1



„Egy kicsit frusztrált a döntés, mert a motorunkat idén úgy optimalizáltuk, hogy az időmérőn a határainak közelében teljesítsen. Ez éppen egy olyan szempont volt, amit célként tűztünk ki magunk elé erre az évre. És amikor egy ilyentől megfosztanak minket, az természetesen frusztráló” – mondta az osztrák szakvezető.

„Persze értem a sport dinamikáját. Nem ez az első alkalom, amikor a bajnokságban vezető csapatot büntetni vagy lassítani próbálja a többi csapat, az FIA és a kereskedelmi jogok tulajdonosa. Szóval nagyon is tisztában vagyok a dolgok menetével.”

Azért egy fricskát most is tartogatott a végére Wolff, aki a brixworth-i motorrészleg új vezetőjének megjegyzését idézte: „A csapaton belül ezt igyekszünk egészséges sportszerűséggel kezelni. Emlékszem, hogy a motorrészleget immár irányító Hywel [Thomas] így fogalmazott: ’Oké, hát ha ez a helyzet, akkor a jövő évben már a versenyeken is időmérős móddal fogunk futni.’ És talán éppen ilyen motivációs tényezőkre van szükségünk ahhoz, hogy tovább feszegessük a határokat.”

Tegyük hozzá, pár nappal ezelőtt még a határok feszegetésének következményeiről sem túl kellemes emlékeket osztott meg Wolff, amikor felfedte, a Mercedes néhány munkatársának az egészsége is károsodott abban a fejlesztési hajszában, amelyre a Ferrari – azóta véleményes legalitású – motorjának teljesítménye késztette őket az elmúlt két évben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: