DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Nyúlfarknyi téli teszt, Melbourne máris veszélyben 2021-re

Most, hogy egy héttel ezelőtt a 2020-as Formula-1-es versenynaptár végre összeállt, az F1 áthelyezhette a hangsúlyt a jövő évi menetrend szervezésére. Az optimista forgatókönyv szerint minden visszatér a régi kerékvágásba.

Az idei Formula-1-es idénynek korábban elképzelhetetlen színezetet adott a világjárvány: számos távoli helyszín kikerült a naptárból, régi és új európai pályák kerültek be kényszerből, a tervezett 22 helyett 17 futamosra redukálódott szezon pedig december 13-án ér véget. Noha tavasszal még léteztek olyan víziók, hogy a sok csúszás miatt a 2020-as évad 2021 elejére is átnyúlik majd, erre végül nem lesz szükség, és az F1 vezetősége úgy tervez, hogy jövőre a sport világ körüli útja visszatér az eredeti menetrendhez, vagyis az idei évre előzetesen kitűzött 22 helyszín élvez majd prioritást.

barcelona



Persze megjósolhatatlan, milyen lesz majd a vírushelyzet a világ különböző pontjain 2021 tavaszán, főleg, hogy jelenleg még csak nagyjából félúton vagyunk a járvány világszintű, márciusi kirobbanása és a jövő tavaszi F1-es nyitány között. A sportág közösségének azonban nem kerülte el a figyelmét, hogy pillanatnyilag éppen a hagyományos szezonnyitó helyszínén, Melbourne-ben az egyik leggyorsabb a vírus terjedése – Victoria állam fővárosában augusztus eleje óta szigorúan korlátozzák a lakosság mozgását, és éjszakai teljes kijárási tilalmat is életbe léptettek. Az Auto Motor und Sport információi szerint elképzelhető, hogy az F1 vezetői óvatosságból úgy döntenek, jövőre is kihagyják vagy későbbre halasztják a melbourne-i fordulót, és ebben az esetben Bahrein lehetne a szezonnyitó fő várományosa. Egy ilyen döntés révén az a példátlan helyzet is előállna, hogy az idei év végiekkel együtt négy egymást követő futamból hármat is ugyanazon a pályán rendeznének! Persze ahhoz, hogy az F1 újra világ körüli útra indulhasson, az is nélkülözhetetlen, hogy a nézőket is újra beengedjék a pályára, a helyszínek ezáltal bevételhez juthassanak és a Liberty Media is elkérhesse a megszokott jogdíjakat, hiszen a sport gazdasági helyzete csak így tudna helyreállni.

A szezon állomásai mellett az előszezoni tesztelésről is zajlanak már a tárgyalások. Mivel a gazdasági nehézségek miatt meghozta azt a példátlan döntést a sport, hogy a csapatoknak tilos új autót építeniük 2021-re, és limitált fejlesztési lehetőség mellett az idén használt karosszériával kell versenyezniük, borítékolható volt, hogy nem fognak sok időt fecsérelni az addigra már jól kiismert technika tesztelésére. Az is felmerült, hogy egyáltalán ne rendezzenek tesztet, de néhány csapat ellenvéleménye miatt ezt az ötletet végül elvetették. A McLaren például ragaszkodik a gyakorláshoz, hiszen ők a tél folyamán váltanak motorgyártót, és mindenképp el akarják végezni a rendszerellenőrzéseket a Renault helyére beépített Mercedes-erőforráson az éles bevetés előtt. De az új pilóták érkezése is a tesztelés mellett szól: egyelőre három csapatról tudni, hogy biztosan lecseréli egyik versenyzőjét, és akkor a teljesen újoncokról, az F2-ből esetlegesen fellépőkről még nem is beszéltünk.

Az Auto Motor und Sport értesülései szerint ezen okok miatt a csapatok megállapodtak abban, hogy 2021 februárjában egy háromnapos tesztet bonyolítanak le, ami a fele az idén télen szintén negatív rekordnak számító hat gyakorlási napnak. A pontos időpont és a helyszín sem ismert még, a német lap szerint Jerez, Barcelona és Szahír merült fel lehetőségként.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: