DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Időjárás: igazi esőfutam lehet a Belga Nagydíj!

A 2019-es Német Nagydíjat követően jó eséllyel végre újból egy igazi esőfutamot láthatunk, mivel a vasárnapi futamra nyolc milliméter csapadékra számítanak Spa-Francorchamps-ban.

Hányszor láthattuk már, hogy az erdei aszfaltcsík egyik felén szakad az eső, míg a másik oldala csontszáraz? Idén is valami hasonlóra számíthatunk a Belga Nagydíjon, amely általában az utolsó augusztusi vagy az első szeptemberi futam. Mondhatjuk tehát, hogy ez a verseny az ősz hírhozója, ez pedig a hőmérsékleti viszonyokon is meg fog látszani, ugyanis a hétvége folyamán a 20 °C-ot sem fogja elérni a hőmérők higanyszála.

Pénteken van a legkisebb valószínűség arra, hogy a pályára csapadék hulljon, és a 19 °C-os hőmérsékletre az is elmondható, hogy aznap lesz a legmelegebb Belgiumban. Valószínűleg a szombat déli edzést is megússzák eső nélkül a pilóták, de aztán…



A Weather.com információi szerint valamikor délután egy és két óra között megnő az esély egy zápor kialakulására a pálya fölött, azonban az igazi eső vasárnap délelőtt érkezik meg Spába, ugyanis a verseny napjára nyolc milliméter csapadékot várnak.

Már a kora reggeli órákban esni fog a Belga Nagydíj helyszínén, amely a rajtig nem is hagy majd alább, sőt egyre intenzívebbé válik, és nem is valószínű, hogy a leintésig el fog állni. Eközben pedig mindössze 16 °C-os lesz a levegő maximális hőmérséklete.

Egy igazi belga klasszikusra van tehát kilátásunk, ahol a Mercedest nem fogják hátráltatni hólyagosodási problémák az alacsony hőmérséklet miatt, annak ellenére sem, hogy a Pirelli azokat az abroncsokat hozta Spába, melyeken szenvedtek az Ezüst Nyilak a 70. Évfordulós Nagydíjon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: