DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton az élen, Ocon nagyot bukott a végén

A Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzésén is a két Mercedes igyekezett legyűrni egymást a tabella első helyéért, míg az utolsó percekben egy furcsa bukás borzolta a kedélyeket.

ham



 Szombaton közép-európai idő szerint 13 órakor startolt a Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzései, közép-európai időjárás szerint nagy hőségben, hiszen árnyékban 30 fokos levegőt mértek.

Mintha csak a mezőny is az autóban uralkodó szaunakörülményektől tartott volna, hiszen az első negyedórában csak minimális aktivitás volt feljegyezhető a pályán néhány installációs kör képében, és csak ezt követően kezdtek el szállingózni az első mért körök. A „rend” akkor állt helyre, amikor félidő környékén a két Mercedes is feliratkozott az eredményjelzőre, hiszen a várakozásoknak megfelelően be is fészkelték magukat az első két helyre. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas többször is javítottak idejükön, a brit pedig 11 perccel az edzés vége előtt állt először az élre 1:17,222-es körrel, amit már meg is őrzött a végéig.

Az utolsó percek nagy hajrájára már nem kerülhetett sor, miután Esteban Ocon nagy balesetben törte össze a Renault-t. A baleset körülményei felettébb furcsák voltak: Kevin Magnussen fékezett nagyot a francia előtt, amikor ki akart térni az útjából, viszont emiatt Oconnak is a fékre kellett lépnie, hogy ne rohanjon bele a Haasba, és így veszítette el az irányítást az autója felett. A versenybírók vizsgálni is kezdték a történteket.

A két Mercedes mögött Max Verstappen, Carlos Sainz, Sergio Perez, Charles Leclerc és Pierre Gasly végzett – a Red Bull hollandja fél másodpercre férkőzött az Ezüst Nyilakhoz képest. Így várja a mezőny az időmérőt, ami 15:00-kor startol Barcelonában.

 

A harmadik szabadedzés végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1 Lewis Hamilton Mercedes 1:17.222   12
2 Valtteri Bottas Mercedes 1:17.373 0.151 13
3 Max Verstappen Red Bull-Honda 1:17.737 0.515 10
4 Carlos Sainz McLaren-Renault 1:18.046 0.824 18
5 Sergio Pérez Racing Point-Mercedes 1:18.096 0.874 16
6 Charles Leclerc Ferrari 1:18.193 0.971 15
7 Pierre Gasly AlphaTauri-Honda 1:18.211 0.989 13
8 Lance Stroll Racing Point-Mercedes 1:18.309 1.087 16
9 Alexander Albon Red Bull-Honda 1:18.371 1.149 13
10 Daniel Ricciardo Renault 1:18.384 1.162 12
11 Esteban Ocon Renault 1:18.602 1.380 18
12 Sebastian Vettel Ferrari 1:18.707 1.485 15
13 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:18.710 1.488 14
14 Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari 1:18.721 1.499 11
15 Lando Norris McLaren-Renault 1:18.803 1.581 23
16 Daniil Kvyat AlphaTauri-Honda 1:18.852 1.630 15
17 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:18.940 1.718 15
18 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari 1:19.175 1.953 13
19 George Russell Williams-Mercedes 1:19.297 2.075 16
20 Nicholas Latifi Williams-Mercedes 1:19.764 2.542 16
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: