DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Berger: A Ferrari most engedje el Vettelt

Szinte hétről hétre romlik a Ferrari és Sebastian Vettel viszonya, így a csapat szempontjából a legjobb lenne, ha már most megválna a pilótától - vallja Gerhard Berger.

A Scuderia és a négyszeres világbajnok kapcsolata idén tavasszal vett negatív irányt, amikor az istálló bejelentette, 2021-ben Carlos Sainznak adja a pilóta helyét. Önmagában már az is nehézzé tesz egy versenyszezont, ha a a két fél tudja, év végén elválnak útjaik, ám a vörösök helyzetét tovább nehezíti, hogy az idei autó finoman szólva nem fekszik Vettel stílusának, aki így egyre frusztráltabbá válik. A konfliktus a múlt hétvégi 70. Évfordulós Nagydíjon csúcsosodott ki, miután Vettel a versenyen többször kritizálta a csapat stratégiáját, mire a csapatfőnök a sajtó előtt reagált a vádra.

 vet-portre-2021



Gerhard Berger szerint könnyebb lenne a Ferrarinak, ha már idén Sainz vezetné az egyik autót. "A szóban forgó csapatok légkörét figyelembe véve a legjobb lenne már most a 2021-es pilótafelállásra váltani" - nyilatkozta a csapat egykori pilótája. Az ötletre a modern Formula-1-ben egyetlen példát sem találunk, hiszen a pilóták különböző szponzori és egyéb kötelességei miatt ez egy szörnyen bonyolult helyzetet teremtene, ráadásul a McLarennek egy megfelelő szintet képviselő helyettesre is szüksége lenne.

Nico Hülkenberg legutóbbi szereplése talán meggyőzné őket, de ezt mi sem gondoljuk komolyan...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: