DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Brawn: Lewis elképesztő volt a végén

Lewis Hamilton utolsó köre elképesztő volt Ross Brawn szerint, aki azt is kifejtette, hogy ugyanúgy döntött volna Max Verstappen bokszkiállását illetően, mint ahogy a Red Bull tette.

Végül egy győzelmet engedett ki a kezei közül a Red Bull Silverstone-ban, hiszen Valtteri Bottas és Lewis Hamilton is defektet kapott - a finn problémája után Verstappen lett a második, a Red Bull pedig attól tartott, hogy az ő gumija sem bírja ki, illetve adódott egy esély, hogy ingyen rámehetnek a leggyorsabb körre. Így kihívták a bokszba, ezzel viszont kikerültek a támadási távolságból, így nem tudták kihasználni Lewis Hamilton defektjét.

ham



Ross Brawn, a korábbi klasszis taktikus az F1.comon írt szokásos futamelemzésében viszont megértette a csapat döntését. "Abban biztos vagyok, hogy a fejükben át sem futott egyetlen pillanatra sem, hogy Valtteri hibája megtörténik Lewisszal is, szóval szerintem nem hoztak rossz döntést. Inkább balszerencsés lett a döntés, mert mint kiderült, Max megnyerhette volna a futamot. Csak azért volt ebben a pozícióban, mert Bottas defektet kapott - én ugyanezt a döntést hoztam volna meg a helyükben" - írta Brawn, aki Lewis Hamiltont is megdicsérte.

"Nem volt bal első kerék az autóján, de mégis 130 km/h felett vette be a Copse és a Stowe kanyarokat. 230-cal ment az egyenesben három keréken, levegőben csapkodó bal első gumival, ez abszolút elképesztő. Tökéletesen csinálta és pár másodperccel megnyerte a futamot, ami brilliáns példa volt Lewis hihetetlen tehetségére és bátorságára" - tette hozzá Hamilton utolsó körével kapcsolatban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: