DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

McLaren: Ha szabályos a „Copy Point”, akkor sem az

A Racing Point felemelkedése elsősorban azon csapatok szemét szúrja, amelyeket teljesítményben átugrott a tavalyi évhez képest a 2019-es Mercedest leutánzó silverstone-i gárda. Míg a Renault jogilag, addig a McLaren verbálisan üti-vágja emiatt az istállót.

A Renault óvást nyújtott be a Racing Point előző két futamon elért eredménye ellen, és bár a vizsgálat még nem zárult le, ám a csapat eddig minden fronton bizonyítani tudta, hogy nem jutott hozzá illegális módon a tavalyi W10-es modell tervrajzaihoz, csupán nagyon alapos munkát végezve másolta le azt, illetve megvett a Mercedestől olyan elemeket, amiket engednek a szabályok.

racing point



A McLaren vezetőségét azonban továbbra sem győzik meg a Racing Point érvei: Zak Brown vezérigazgató szerint akármi is lesz a vizsgálat eredménye, nem szabadna hagyni, hogy egy csapat ilyen mértékben lemásolhasson egy másik autót. Reményei szerint a többi istállóval közösen kiharcolhatnak majd egy ezt korlátozó szabálymódosítást.

„Azt hiszem, a csapatok többsége nem nézi jó szemmel, amit a Copy Point, vagy Tracing Point, vagy Racing Point, vagy hogy is hívják csinál” – élcelődött a csapaton a másolásra, lekövetésre utaló angol szavak használatával Brown, amit a Racefans idéz. „Még várjuk meg, hogyan reagál az FIA a történtekre, de szerintem ez a legalitástól függetlenül is kívül esik azon, amit mi, többiek a Formula-1 szellemiségének tartunk.”

„Persze a sportnak mindig is része volt egy bizonyos fokú másolás, mindig szemmel tartjuk, hogy mások mit találtak ki az első vezetőszárnyon vagy a diffúzoron, és ez így is van rendjén. De ők ezúttal tényleg elmentek a szélsőségekig, hiszen tulajdonképpen beismerték, hogy leutánozták valaki másnak az autóját. Én pedig nem gondolom, hogy a Formula-1 erről szólna. Erre ott vannak más bajnokságok, ahol egyenautókat vagy két-három különféle karosszériát használnak. A többségünk egyetért abban, hogy a Formula-1-nek nem ebbe az irányba kellene haladnia, ezért a jövőben olyan szabályokat kell alkotnunk, amelyek megakadályozzák, hogy ilyesmi történhessen.”

Hogy a McLarennek mennyire szúrja a szemét a bajnoki tabella harmadik helyéért velük jelenleg nagy csatában álló Racing Point autótervezési filozófiája, azt jól jelzi, hogy a csapatvezető, Andreas Seidl is minden lehetséges módon beleszövi mondandójába az istálló elleni kritikáját. A Brit Nagydíj hétvégéjén például Nico Hülkenberg visszatérése kapcsán a következőt találta mondani:

 

„Jól ismerem Nicót abból az időből, amikor a Porschéval versenyzett Le Mans-ban. Most végre beteljesítheti az álmát, és egy Mercedest vezethet a Formula-1-ben – még ha csak tavalyit is.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: