DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Bottas Hamilton előtt az időmérőre készülve

Véget ért a többi csapat pünkösdi királysága, a Brit Nagydíj harmadik szabadedzésén a Mercedes párosa visszavette az irányítást. Egyedül Verstappen ért a közelükbe.

A tegnapi időjáráshoz képest a pálya és a levegő is közel húsz fokkal vált hidegebbé Silverstone-ban, a körülmények így a tavalyi Brit Nagydíjéhoz váltak hasonlóvá. Tipikus szigetországi nyár uralkodik az egykori katonai repülőtéren, és ez várhatóan vasárnapig így marad. 

EeP8LiIWAAAPFIS



A mai hatvan perces gyakorlást egy híján mindenki el tudta kezdeni, egyedül a tegnap délután falnak ütköző Alex Albon nem hajtott pályára, akinek ma délre sem sikerült használhatóvá varázsolni az összetört Red Bullt. A csapatok programjai ilyenkor a szokásos időmérős felkészülésről szóltak, amiről a köridők is árulkodtak. A Mercedes hamar emlékeztette a többieket arra, mire képes: a két Ezüst Nyíl Bottas, Hamilton sorrendben állt az élre. A közelükbe csak az autóra panaszkodó Verstappen ért, aki szerint a bal első felfüggesztés a gyors kanyarokban "szétesős" érzést produkál.

EeVFE20XYAAbxsn

Szintén az autóval küzdenek a ferrarisok. A tegnap műszaki hibák miatt jelentős mennyiségű időt veszítő Vettelnek ma is gondjai adódtak az SF1000-rel, ugyanis hiába cserélték ki a pedálsorát, ahhoz ma is hozzá kellett nyúlni. De a több körre képes Leclerc-nek se volt derűsebb edzése, a szélsőséges beállításokkal kísérletező gárda autója borzasztóan nehezen vezethető ezen a gyors pályán. Albon végül tíz kör erejéig tudott a pályára hajtani.

A Brit Nagydíj harmadik szabadedzésének végeredménye:

 EeVJ24CXsAAH6t6

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: