DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Sajtó: Mégsem lesz idén Kínai Nagydíj

Ugyan sokáig úgy tűnt, hogy Kína az egyetlen biztos pont a nem európai helyszínek közül, most úgy fest, hogy ott nem lehet versenyt rendezni 2020-ban - sajtóinformációk szerint már le is mondott erről a promóter.

A RaceFans információi szerint mégis törölhetik a Kínai Nagydíjat azok után, hogy az utóbbi időben már szinte csak az tűnt biztos pontnak a versenynaptárban a nem európai helyszínek közül. Az áprilisra tervezett versenyt még februárban halasztották el a koronavírus miatt, de mivel Kínában Európához képest hamarabb javult a járványhelyzet, ezért úgy tűnt, hogy ők mindenképpen megrendezik, csak az időpont a kérdéses.

csajna



Most azonban úgy fest, hogy a kormány határozata szerint Kínában minden nemzetközi sporteseményt törölnek azokat leszámítva, amelyek a 2022-es pekingi olimpiához köthetők - a WTA tenisztorna képviselői viszont úgy tudják, hogy ez a döntés még nem végleges. A RaceFans egy kínai forrására hivatkozva arról ír, hogy az F1-es futam promótere már le is mondott az idei nagydíjról, elengedte a dolgot a kormány döntése miatt - két hete az F1 még magabiztos volt Kínát illetően, most viszont úgy tűnik, hogy ezzel sem számolhatnak Ross Brawnék.

A naptár egyelőre szeptember végéig tart Mugello és Szocsi miatt, ez a két helyszín zárja jelenleg a sort - Brawn korábban azt mondta, hogy decemberben legalább két versenyt rendeznek a Közel-Keleten, de hát ő Kínát is szinte biztosra vette...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: