DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Sainz: A mai nap kész katasztrófa volt

A McLaren spanyol versenyzője, Carlos Sainz elég pesszimista nyilatkozatot adott a Magyar Nagydíj első pályán töltött napját követően. Szerinte a Renault és a Racing Point is gyorsabb náluk.

Az első szabadedzésen csupán a tizenegyedik helyet tudta megszerezni a McLaren spanyol versenyzője, a délutáni gyakorláson pedig ugyan harmadik lett, de jókora, 1,3 másodperces lemaradással az eddig nem túl acélosan teljesítő, de a második szabadedzést élen záró ferraris Sebastian Vettel mögött, ráadásul alig tettek meg néhány kört a pilóták, heten mért időt sem tudtak felmutatni.

Az év végén a McLarent elhagyó Carlos Sainz erősen kezdte az idei szezont, hiszen a dupla osztrák szezonnyitón előbb ötödik, utóbb a kilencedik helyen látta meg a kockás zászlót, az összetettbeli pontversenyben pedig a hetedik helyen tanyázik, tizenhárom begyűjtött egységgel.



 

Igaz, csapattársa, Lando Norris jobban kezdte az idényt, de Sainz sem panaszkodhat eddigi teljesítményére, viszont a spanyol egyelőre nem tudja, a Hungaroringre hozott fejlesztéseik a jó irányba viszik-e a McLarent, mivel sok lehetőségük még nem volt kipróbálni azokat.

„A délelőtti gyakorlás kész katasztrófa volt” – mondta a Sky Sports-nak a spanyol. „A Racing Pointot és a Renault-t is erősebbnek látjuk jelenleg. Szerettünk volna új dolgokat kipróbálni délután, hogy javítsunk a helyzetünkön, de az eső ezt lehetetlenné tette.”

„Az első szabadedzésen egyáltalán nem volt jó az autó egyensúlya a lágy gumikon, viszont ma sokkal hidegebb volt, mint amire számítottunk. Mindezek fényében sem tudom azonban megmondani, hogyan fogunk szerepelni szombaton” – kesergett Sainz.



 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: