DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Verstappen szerint most sokkal jobb a Red Bull

A holland F1-es pilóta volt a legygorsabb pénteken és szerinte most sokkal jobb az autó, mint egy hete volt - úgy tűnik, hogy bejöttek a csapat változtatásai az Osztrák Nagydíjhoz képest.

Max Verstappen zárta a legjobb idővel a Stájer Nagydíj pénteki napját, miután sikerült behúznia a második szabadedzést - a holland alatt most sem volt tökéletes a Red Bull, de mégis sokkal jobb érzései voltak, mint egy héttel ezelőtt. 

max



"Sokkal jobb érzés volt most ez a múlt péntekihez képest, többet tanultunk az autóról. Nem voltunk túl boldogok múlt héten, szóval ezért próbáltunk helyrehozni dolgokat és egyelőre sokkal jobb a helyzet. Úgy tűnik, hogy jó irányba indultunk el" - mondta a pilóta. "Azt nem tudom, hogy megvan a jó csomagunk ahhoz, hogy futamot nyerjünk, ez majd vasárnap derül ki. Már holnap is többet fogunk tudni, de az tény, hogy ez a nap sokkal jobb volt a múlt péntekinél."

Egyelőre annak a lehetősége is fennáll, hogy Verstappen ezzel a körével a pole-pozíciót is megszerezte, ugyanis a helyszínen készülnek arra, hogy nem tudják megrendezni az időmérőt, akkor pedig a mostani második edzés végeredménye határozná meg a rajtrácsot. "Most enyém az ideiglenes pole-pozíció, de majd meglátjuk, hogy holnap meg tudjuk-e tartani az időmérőt. Ha nem, akkor megtartjuk vasárnap reggel" - ütötte el ennek élét a holland.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: