DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamilton: Szívás lesz, ha innen kell rajtolni

Lewis Hamilton nem volt elégedett a második szabadedzésen nyújtott tempójával a Stájer Nagydíjon, de nem csak a csapaton belüli lemaradása aggasztja: úgy tűnik, az üldözőknek sikerült közelebb zárkózniuk a Mercedeshez.

A brit a második gyakorlást csak az eredménylista hatodik helyén zárta, hat tizedmásodpercet kapva a másodikként végző csapattársától, Valtteri Bottastól. Most ez akár közvetlen veszélyekkel is járhat, hiszen azt rebesgetik, akár az időmérő törlésére is sor kerülhet a szombatra prognosztizált vihar miatt, ez esetben pedig a második edzés eredménye alapján állna fel a rajtsorrend – bár ilyenre még sohasem volt példa az F1-ben. Hamilton mindenesetre tanácstalan volt, amikor a délutáni tempóvesztéséről kérdezték a lapunkhoz is eljuttatott hivatalos interjúk során.

hamilton



„Na, ezt nem tudom megmondani. Elég nagyon volt a hátrányom, a csapat pedig még dolgozik az okok felkutatásán. Az első edzésen még jól éreztem magam az autóban, a másodikra viszont leszakadtam, miközben Valtteri erős tempót diktált. Remélem, holnapra minden rendbe jön. Ha nem lesz időmérő, és innen kell rajtolnom, az jó nagy szívás lesz, hiszen még hátrébb lennék a rajtrácson, mint a múlt hétvégén!” – utalt ötödik starthelyére, ahova büntetése után száműzték. „Ha létezik olyan, hogy 'száraztánc', akkor járni fogok egy olyat."

Hamiltont nemcsak csapattársa és Max Verstappen, de a két Racing Point és az egyik McLaren is felülmúlta, a brit pedig a látottakból azt szűri le, hogy oda lett a Mercedes múlt héten látott egykörös előnye: „Úgy tűnik, hogy a többiek sokat gyorsultak, vagy pedig mi lettünk lassabbak – a kettő közül valamelyik!”

A problémamentesebben köröző Bottas nem volt ennyire negatív, a tabella listavezetője igyekezett még tovább javítani azokon a dolgokon, amelyek vasárnap győzelemhez vezették.

„Elég hasznos volt az edzés, elég sok mindent kipróbáltunk, megnéztünk, kielemeztünk az elmúlt hétvége után. Az első edzést annak szenteltük, hogy megpróbáljuk kijavítani a múlt heti megbízhatósági gondjainkat. A csapat még dolgozik ezen, de azt hiszem, sikerült javulást elérnünk, ami jó hír. Igyekeztem csiszolni az időmérős tempómon és a versenyen használt vezetési stílusomon is, és egy extra gumiszettet is elhasználtunk, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy holnap esős időnk lesz” – összegzett a finn.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: