Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2020. december 4. péntek
F1

Így zajlik majd az F1-es díjátadó

Az F3-ban és az F2-ben is különböző módokon díjazták az első három helyezettet, a Formula-1 vezetői pedig úgy döntöttek, csakúgy, mint az időmérő után, ma is a célegyenesben ünnepelnek.

A Formula-1 elöljárói úgy határoztak, hogy a pódiumceremóniát a célegyenesben tartják majd meg a járványügyi előírásokra való tekintettel. Rendkívül szigorú előírások mellett fog zajlani a díjátadó, melynek részleteit is elárulták végre.

„A csapatok képviselőin, a szerelőkön, az FIA által előzetesen megjelölt televíziós stábon és a három fotóson kívül senki sem léphet majd a díjátadóra kijelölt területre” – adta ki az FIA ma reggel a közleményt.



„Mindhárom versenyző súlyát egy hordozható mérleggel fogják ellenőrizni, ez idő alatt pedig a teljes versenyfelszerelést magukon kell viseljék. Ezt követően a kijelölt területen Jenson Button fogja elkészíteni az interjúkat az első hárommal. A nyilatkozatokat követően egy távvezérlésű jármű visz majd törölközőket és vizet a pilótáknak, akik számára más ital fogyasztása a parc fermén belül tilos!”

„A pilóták megkapják a Pirelli-sapka mellett az arcukat fedő egészségügyi maszkot, s a díjátadó alatt ezeket végig magukon kell viselniük. Ha a versenyzők felkészültek, hangosbemondón szólítják majd őket a jelen helyzetre kialakított emelvényükhöz, ezt követően jönnek majd a himnuszok, melyek alatt virtuális lobogók is láthatóak lesznek.”

Érdekesség, hogy a pezsgőzést érintő részről nem esik szó, így egyelőre az még kérdés, szabad-e locsolni a verseny után.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?