DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Raikkönennek furcsa lesz a folytatás

A kényszerszünetet a feleségével és a gyermekeivel töltő finn számára is eljött az ideje a munkának, ezzel kapcsolatban árulta el gondolatait a szezonnyitó Osztrák Nagydíj előtt.

Közel négy hónappal a kényszerszünet kezdete és hét hónappal az utolsó megrendezett nagydíj után a Formula-1-es mezőny felkészül az idei szezon rajtjára. Július elején rögtön dupla osztrák fordulóval kezdődik a szigorú járványügyi intézkedések mellett megrendezett idény, ami jelen állás szerint szeptember elejéig mindössze két szabad hétvégével zajlik majd.

rai-aus-20201



„Furcsa lesz ilyen körülmények között visszatérni a versenyzéshez, de biztos vagyok benne, hogy az autóba beszállva nem a korlátozásokkal fogunk foglalkozni, hanem azzal, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk. A szünetnek köszönhetően több időt tölthettem a családommal, de eljött az ideje a munkának. A sűrű versenynaptár miatt minden lehetőséget ki kell használnunk, minden adandó alkalommal pontot kell szereznünk. Nehéz erősorrendet felállítani, de hamarosan fény derül rá” – árulta el gondolatait a finn.

A tavalyi szezon során Raikkönen volt az Alfa Romeo szorgosabb pontszerzője, 57 megszerzett egységből 43 az ő nevéhez fűződik. A csapat ezzel a nyolcadik helyen zárta a konstruktőri világbajnokságot. Az idei előszezoni teszten mutatott teljesítményével a gárda elégedett volt, így abban bíznak, idén sikerül előrébb lépniük.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: