DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Előnybe került a Honda, jön az új F1-es motor

Még egy kis pluszt kapnak Max Verstappenék: a riválisok nem fejleszthettek Európában, de a Honda Japánban igen és már a szezonnyitóra meg is érkezik az erősebb motor.

A GPBlog információi szerint a Red Bull és az Alpha Tauri is egy továbbfejlesztett Honda-motorral támadhat majd Ausztriában, a szezon első futamán. A japánoknál később kellett csak bezárni a gyárat, mert ott nem ugyanazok a szabályok voltak érvényben, mint Európában, így a koronavírus-járvány ellenére ők fejleszthették az erőforrást - ezzel előnybe kerültek a többiekkel szemben, akiknek elég hamar le kellett állni.

00220001_603



Mivel a motorfejlesztések az év későbbi szakaszában már nem nagyon érkezhetnek, így ez kulcsfontosságú előny lehet a Honda számára ebben az évben - mivel egyébként is a Red Bull pályáján indul a szezon, így 2020-ban tényleg minden az ő malmukra hajtja a vizet. A GPBlog azt is hozzátette, hogy az aerodinamikai csomagot illetően is egy új verziót kap majd meg Ausztriában Max Verstappen és Alexander Albon, de ez nem egyedi, a többi csapat is igazgatta az autóját ezen a téren.

A portál szerint a Honda előnye így ebben a formában nem feltétlenül sportszerű, de úgy tűnik, hogy a többiek tehetetlenek az üggyel kapcsolatban, a motorok pedig ott lesznek Ausztriában a hétvégén.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: