Steward
Admin
AJÁNDÉK DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. július 8. szerda
F1

Mugello szinte biztosan jön, Portimao készen áll

Továbbra is elég nagy a káosz a Formula-1-es versenynaptár második felével kapcsolatban, de elég sok opció felmerült már - úgy tűnik, hogy az első nyolc futam után csak Kína helye biztos.

Egyelőre elég "rugalmas" a Formula-1-es versenynaptár európai szezon utáni része - az első nyolc futam valóban fix, de ami azt követően történik, arról továbbra is csak találgatni lehet. Ross Brawn nemrég arról beszélt, hogy Bahrein és Abu-Dhabi fogja zárni az idényt, Európa után pedig igyekeznek feltölteni a naptárat - ennek érdekében állítólag több, eddig a naptáron kívül levő európai helyszín is bekapcsolódhat.

Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója egy osztrák lapnak elmondta, hogy információi szerint egyelőre csak az európai rész biztos, de az viszont tényleg az, ott mindegyik futamot megrendezik - ezen felül viszont ő úgy tudja, hogy csak a Kínai Nagydíj helye fix, minden más változhat és folyamatosan változik is. Ugyanakkor az Auto Motor und Sport szerint Mugello szeptemberi időpontja már szintén fixnek tűnik és Zak Brown, a McLaren vezére is tett arra utalást, hogy oda fog látogatni a sorozat - úgy fest, hogy újabb olasz helyszínen nézhetjük meg ( a tv-ben) a mezőnyt.

mugesz



Brown a Sky Sportsnak arról is beszélt, hogy tudomása szerint még a portugál Portimaóról van szó: a pálya nemrég kapott F1-es licenszt, úgyhogy ők már készülnek a lehetőségre és az AMuS szerint jó esélyeik is vannak, előrehaladott tárgyalásokat folytatnak és a jó klíma miatt több időpontra is lehet őket tenni. Szintén a német lap írt arról, hogy az Orosz Nagydíjat vagy sikerül megrendezni, vagy ha nem, akkor a Német Nagydíj és Hockenheim (amely pályát gyakorlatilag tartalékban tartják, mint első számú cserelehetőség) ugorhat be a helyére.

Egyébként vissza Kínához: sajtóértesülések szerint az F1 dupla futamot szeretne rendezni a helyszínen, hogy az utazási bonyodalmakat egyszerűsíteni tudja.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?