Steward
Admin
AJÁNDÉK DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. július 7. kedd
F1

Monza hosszabbított, ma jön az idei F1-es naptár

További egy évvel meghosszabbította a szerződését a Formula-1 és Monza, immár 2025-ig biztosított az Olasz Nagydíj sorsa - ezzel együtt ma hivatalos versenynaptárat is láthatunk az Autosport szerint.

Az Autosport számolt be arról, hogy a Formula-1 ma, azaz július másodikán, kedden hivatalosan is bejelenti a módosított 2020-as versenynaptárát - eddig csak sajtó által megszellőztetett, kiszivárogtatott, feltételes naptárakat láthattunk és ezek sem feltétlenül (sőt...) fedték egymást. Most viszont elvileg megtudjuk, hogy pontosan mi lesz - ebben pedig a hírek szerint az eredeti helyén, szeptember hatodikán fog szerepelni az Olasz Nagydíj.

monza_2



Monza ugyanakkor tett egy bejelentést, Dario Allevi polgármester arról számolt be, hogy az eredetileg 2020-2024 között érvényes szerződést egy évvel meghosszabbították, így 2025-ig biztosan rendeznek Olasz Nagydíjat Monzában. Hozzátette, hogy ugyan sok pályának fel kellett adnia a rendezői terveit az egészségügyi helyzet miatt, de Monza mindig itt lesz, így idén sem maradunk olasz futam nélkül, bár nézők nem látogathatják az eseményt.

Sajtóértesülések szerint Monza az idei európai szezon utolsó állomása lehet az említett szeptember eleji időpontban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?