DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Hamilton: Niki még mindig velünk van a versenyeken

Egy szingapúri beszélgetéssel indult a két világbajnok, Lewis Hamilton és Niki Lauda barátsága, ekkor döbbentek rá, mennyi közös van bennük – ennek felidézésével emlékezett a brit az egy éve elhunyt legendára.

Egy évvel ezelőtt május 20-án rázta meg a Formula-1-et Niki Lauda halálhíre, aki hosszas betegeskedést követően hunyt el a zürichi kórházban. A háromszoros világbajnok utolsó éveiben a Mercedes egyik vezéralakja volt csapatelnökként, ő győzte meg Lewis Hamiltont, hogy csatlakozzon az alakulathoz.  Az évfordulón az osztrákkal szoros kapcsolatot ápoló Hamilton idézte fel, hogyan kezdődött barátságuk:

„Talán a legkedvesebb emlékeim az első beszélgetésekből származnak. 2012-ben kezdtünk beszélni egymással. Emlékszem, egyik nap otthon voltam, és Niki hívott, hogy meggyőzzön, csatlakozzak a csapathoz. Megtisztelő volt, hogy egy világbajnok, egy ikon hív” – idézi a Motorsportweek Hamiltont.



„Ahhoz, hogy valaki kiérdemelje Niki támogatását, óriási és kölcsönös tiszteletre van szükség. Én annak idején azt hittem, nem értékel engem mint versenyzőt, pedig nem így volt. Aztán Szingapúrban összeültünk. Bejött a szobámba és egy jó beszélgetést folytattunk. Azt hiszem, akkor mondta Niki: istenem, hisz annyi mindenben olyan vagy, mint én. Több közös volt bennünk, mint vártam és feltételeztem volna. Valószínűleg ő is azt gondolhatta magában, hogy nem kellene elhamarkodottan véleményt alkotni az emberekről.”

„Onnantól fogva kiváló kapcsolatban voltunk. Mindig azon járt az agya, hogyan javulhatunk. A legjobb jelzés Nikitől az volt, hogy ha elvégezted a munkáját, megemelte a kalapját. Sokat beszéltünk a futamok után is, mikor azt kérdezgette, mire van szükséged, Lewis, hogy jobb legyél? Sosem lassított. Ha bármit tanulhattam tőle, az ez volt. Egy csapatban együtt kell dolgozni egymással, de el is kell vezetni azt a csapatot. Niki tanított meg arra, hogyan kell ezt csinálni, és szeretném azt hinni, hogy minden nap sikerül alkalmaznom, amit tőle tudok.”

„Niki győzött meg arról, hogy csatlakozzam a csapathoz, amire sok siker várt. Nagyon hálás vagyok a lehetőségért, és örökké szeretni fogom Nikit. Tudom, hogy lélekben velünk van minden versenyen” – beszélt arról Hamilton, hogy Lauda öröksége tovább erősíti a Mercedest.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: