DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Russell reméli, Hamilton megbánja a tanácsát

Még az F2-ben versenyzett a fiatal brit, amikor honfitársa tanáccsal el látta el őt, amelynek köszönhetően javulni tudott, de reméli, egyszer ezzel a hatszoros vb-első orra alá is borsot törhet.

George Russell tavaly mutatkozott be a Formula-1-ben a Williamsszel, ahol ugyan nem szerzett pontot, de az egy egységet gyűjtő csapattársánál, Robert Kubicánál sokkal meggyőzőbb teljesítményt nyújtott. A tehetsége persze senkinek nem okozhatott meglepetést, hiszen az előző két évben előbb a GP3-ban, majd a Formula-2-ben lett bajnok, azaz mindkét fontos utánpótlás-sorozatot megnyerte, mielőtt megérkezett a száguldó cirkuszba.

russell-williams-teszt-barcelona



Mint most az a Sky Sports által szervezett rajongói kérdezz-felelekből kiderült, utóbbi sikerében némi része Lewis Hamiltonnak is volt, a Mercedes által patronált fiatal brit ugyanis elárulta, hogy a gumikezeléssel kapcsolatban adott neki tanácsot sokszoros világbajnok honfitársa – amellyel egyszer majd az ő orra alá is borsot szeretne törni.

„Kaptam egy kis tanácsot Lewistól nagyjából két éve, amikor az F2-ben versenyeztem. Főként a gumikkal volt kapcsolatos, hogy miképp próbálhatnék meg többet kihozni belőlük. Azt mondanám, ez egy olyan apróság volt, ami segített megtalálta azt a kis extrát, ami hiányzott az F2-es karrierem kezdetén. Aztán ezt valójában az F1-be is átültettem, ahol szintén előnyömre vált. Ez az apró kis információmorzsa kiváltott valamit az agyamban, sokat gondolkodom ezen, és hogy hogyan tudnék még többet kihozni belőlük. Remélem, egy nap elérhettem majd, hogy megbánja ezt a tanácsát!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: