DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Ricciardo kaotikus szezonnyitóra számít

A minden korábbinál hosszabb szüneten lévő F1-es pilóták a nyári szezonrajtig szörnyen berozsdásodnak, ezért Daniel Ricciardo az első futamra káoszt és zűrzavart jósol.

A Formula-1 pilótái profi versenyzői karrierjük kezdete óta nem töltöttek el annyi időt távol versenyautójuktól, mint idén. Egy-két szerencsés kivételtől eltekintve a mezőny utoljára a február végi téli teszten ülhetett versenytechnikában, miközben a szezon leghamarabb július elején rajtolhat el. Ez négyhónapnyi kihagyást jelent, ami Daniel Riciardo szerint húzós első futamot eredményezhet. Az ausztrál „bizonyos szintű káoszra” számít, amit „remélhetőleg” kézben tudnak majd tartani.

 ricciardo-portre-20191_1



„Nem arra gondolok, hogy teljesen szét leszünk esve, de be vagyunk rozsdásodva. Érzelmek, izgatottság és vágy fog bennünk keveredni. Mindenki készen fog állni. Lesznek, akikben ilyen szintű adrenalin fog dúlni, másokban viszont nem. Vakmerő és félresikerült előzésekre számíthatunk. Lesz minden mint a búcsúban” – nyilatkozta a BBC-nek.

Ricciardo korábbi csapatfőnöke, a Red Bullt irányító Christian Horner osztja az ausztrál véleményét. „Valószínűleg ez a leghosszabb időszak, amit a pilóták verseny nélkül eltöltöttek. Ez bizonyos szempontból jót tehet nekik. Ha júliusban kezdünk, mindenki annyira be lesz rozsdásodva, hogy a balesetek biztosra vehetők” – árulta el.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: