DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Zűrös szezonnyitóra számít Christian Horner

A berozsdásodott versenyzők miatt a szokásosnál több baleset várható Ausztriában a csapatfőnök szerint. A Red Bullnál mindent megtesznek azért, hogy a közösség szelleme ne szenvedjen csorbát.

Christian Horner csapata hazai pályáján, a Red Bull Ringen indulhat júliusban a 2020-as szezon, valószínűleg rögtön két versennyel egymást követő heteken. „Azt hiszem, utoljára 12 éves koromban nem jártam ennyi időn át versenypályán” – mondta a brit csapatvezető a Guardiannek adott interjúban. Véleménye szerint a pilóták is meg fogják sínyleni a kihagyást, ebből pedig a nézők profitálnak.

„Valószínűleg a versenyzők számára is ez a leghosszabb ülésen kívül töltött idő. Ez azonban jót tesz bizonyos szempontból. Ha júliusban indulunk újra, addigra pokolian berozsdásodnak és biztosan számíthatunk incidensekre” – nyilatkozta Horner.



„Nem bírunk magunkkal, már menni szeretnénk. A bennünk élő versenyző erre vágyik, versenyezni akar. A pilóták és csapattagok számára természetellenes ölbe tett kézzel ülni, amikor normál esetben versenyeznénk. Ha valamit hosszú ideig nem tapasztalhatunk, akkor tudatosul bennünk, mennyire szeretjük és mennyire hiányzik.”

A kényszerszünetet feleségével és gyerekeikkel töltő Horner ügyel arra, hogy a Red Bullra jellemző családias hangulat a jelenlegi helyzetben is megmaradjon: a csapattagokkal nagy létszámú Zoom-konferenciákat tartanak és a közös kikapcsolódás, szórakozás is biztosított.

„A csapatérzést fontos létrehozni, mert mindenki számára természetellenes, hogy külön vagyunk. A mi erősségünk csapatként mindig az volt, ahogyan működünk és kezeljük a változásokat. Reagálunk a problémákra és helyrehozzuk őket. Mindenféle módon fenntartjuk az érintkezést, vannak online fitneszórák vagy kocsmakvízek, hogy ez a csapatérzés megmaradjon” – árulta el Horner, hogyan tart össze a Red Bull legénysége akkor is, amikor a távolság szétszakította őket.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: