DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Barcelona nyáron akar F1-et rendezni

A spanyol helyszín szerint a július-augusztusi európai szezonban nekik is helyet kellene szorítani, mert szükségük van az F1-re, a pályájuk és minden egyebük pedig rendelkezésre áll - 2-3 hét alatt tető alá hozzák a futamot.

Ugyan a május 10-ére kiírt időpontban nem lehetett megtartani a Spanyol Nagydíjat, de a katalán helyszín mindenképpen szeretne idén futamot rendezni, méghozzá már a nyár közepén. Az eseményt hivatalosan nem törölték, csak elhalasztották, Barcelonában pedig úgy érzik, hogy a tervezett nyitófutamok után nekik éppen lehet helyük bepótolni az elmaradást - mint ismert, az F1 úgy számol, hogy július elején Ausztriában kezdődik a szezon, majd jön Silverstone, aztán a Hungaroring.

barca



A spanyol pálya vezére, Joan Fonsere azt mondta az Autosportnak, hogy nincs megkötés, bármikor használható a helyszín és szoros kapcsolatban állnak Chase Carey-vel, a Formula-1 vezetőjével. Fonsere szerint mivel az F1 úgy tervezi, hogy július-augusztusban csak európai helyszíneken szerepelhet a száguldó cirkusz, így nekik is lehet ott helyük. A spanyolok egyébként általában nem szeretik ezeket a nyári időpontokat, hiszen ilyenkor tombol a turizmus és mindenki nyaral, de mivel idén valószínűleg a nyaralások sem olyanok lesznek, mint eddig, így most ez sem zavarja őket - pláne, hogy gyakorlatilag biztos, hogy zártkapus lesz minden futam.

Hozzátette: egy nézők nélküli versenyt 2-3 hét alatt tető alá tudnak hozni, nem igényel akkora szervezést egy ilyen esemény, hiszen például nem hárul teher a pályák körüli hotelekre - maga a pálya szinte készen áll, hiszen egyébként folyamatosan zajlana rajta valamilyen program, így minden felszerelés és egyéb szükséges kellék rendelkezésre áll.

Azt is elmondta, hogy bár a Spanyol Nagydíj lehet, hogy már nem is lesz a versenynaptárban 2021-ben, de a kormány azt mondta, hogy a koronavírus gazdasági hatásai miatt nagyobb szükség lenne a futamra jövőre, úgyhogy idén is mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy lehessen versenyt rendezni, hátha ez segíti a jövő évi tárgyalásokat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: