DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Bottas figyelmeztet: Testben-fejben újra formában van

Az egy évvel ezelőtti Ausztrál Nagydíj „Bottas 2.0” színre lépéséről emlékezetes. Akkor sok mindent megtanult a finn, amit ismét hasznosítani tudott. Rengeteg kerékpározással készült fel fizikailag.

Valtteri Bottas kiváló formában kezdte a 2019-es szezont, a maximális 26 pontot megszerezve nyerte a nyitóversenyt Melbourne-ben, a folytatásban pedig négy verseny után még ő vezette a bajnokságot, mielőtt Lewis Hamilton átvette a kezdeményezést – a brit végül egy fölényes szezonra tett pontot hatodik világbajnoki címével. Sokan azonban nem felejtették el, hogy egy éve a finn bombaformában tért vissza a nyári szünetről.

„Nagyon felkészültnek érzem magam. Már a tesztelés során sem voltak kérdőjelek a részemről” – mondta a téli tesztelésen leggyorsabb Bottas, akit a Crash.net idéz. „Versenyzőként a legtöbbet kell kihoznod a limitált kilométerszámból, megtanulni az autót, hogyan lehet beállítani és gyorsan vezetni. Úgy érzem, nagyon jó felkészülést tudhatunk magunk mögött, én pedig alig várom, hogy elrajtoljunk.”



„A fő, hogy az abszolút legjobbam hozzam ki magamból, a limitet pedig még inkább kitoljam. Ehhez a megfelelő mentális állapotra, versenyszellemre és attitűdre van szükség, arra, hogy az autóban mentálisan szabad és magabiztos legyek. Aztán ezt a szintet következetesen meg kell találni a teljes szezonban, ez a kulcs” – állította össze a siker receptjét a finn pilóta.

„Tudjuk, hogy tavaly a megfelelő attitűddel érkeztem erre a versenyre, és akkor működött is, hiszen a hétvége nagyon jól alakult és erősen kezdődött az évem. Megtanultam az edzésmódszereket illetően, mi működik számomra. Ezúttal is sikeres telem volt, kicsit más, mint tavaly, mert főleg idelent töltöttem, és elég sokat kerékpároztam. Fizikailag kiválóan érzem magam és mentálisan is nagyon jól vagyok. Minden a helyén van, most már csak az autót kell elvezetnem.”

„Az ember megtanulja, mi az, ami működik számára és mi nem. Tavaly nagyon sokat tanultam erről, remekül indítottam a szezonom, és biztos vagyok benne, hogy ez az évad is legalább olyan jól kezdődik. Mint minden bajnokságban, ebben is lesznek trükkös pillanatok, de minimalizálni kell, hogy meddig tartanak és milyen hatással vannak rám” – beszélt arról Bottas, hogy testben és fejben felkészült az idei évre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: