Steward
Vaszilykó Péter
AJÁNDÉK DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. május 28. csütörtök
F1

Bottas elégedetlen a Mercedesszel való tárgyalásokkal

A finn F1-es pilóta szerint másképp kellett volna rendezni az egyeztetéseket tavaly, reméli, hogy idén valóban úgy lesz, ahogy szeretné. Azt mondja, hogy ő tanult belőle és talán a csapat is.

Eddig mindig évente hosszabbította meg Valtteri Bottas szerződését a Mercedes, a finn pilóta már a negyedik szezonjára készül a csapattal, de még egyszer sem vághatott neki az évnek úgy, hogy ne lebegett volna felette a következő hosszabbítás és a bizonytalanság. Éppen ezért most úgy van vele, hogy ebből elég - igaz, mondta már ezt korábban is.

"Az biztos, hogy megtanultam dolgokat a 2019-es tárgyalások során és a csapat azt mondja, hogy szintén tanultak a tárgyalások kezelésével, illetve kommunikálásával kapcsolatban. Biztos vagyok benne, hogy intézhetjük ezt simábban és úgy, hogy kevesebb minden történik körülötte, kevesebb címlapot generál" - idézi Bottas szavait a Formula-1 hivatalos weboldala.

bottas_8



"Ha el kell nyújtani a tárgyalásokat augusztusig, vagy szeptemberig, akkor egyre inkább csak zavaróvá válik, ami elvonja a figyelmet. Túl sok szükségtelen beszéd volt erről a csapaton kívül, pedig mindent meg kellett volna tartani magunknak. És meg is tanultuk, hogy előbb kell döntést hozni, nem úgy, mint tavaly. Ha egy csapat hosszabb távra akar valakit és a pilóta is boldog ott, akkor tudják, hogy mi fog történni és koncentrálhatnak a jövőre" - magyarázta.

Azt viszont hozzátette: tudja, hogy az F1 egy "politikai sport, sok pilóta harcol kevés ülésért és a csapatok különböző okok miatt szeretik sokáig nyitva tartani a lehetőségeiket" - ezzel együtt reméli, hogy sikerült hosszabb távú szerződést kötnie.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?