Steward
Balogh Tamás
AJÁNDÉK DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. május 28. csütörtök
F1

Albon: Sikerült kijavítanunk a tavalyi hibákat

A második tesztnapon Alexander Albon vette át a volánt a nyolcszoros futamgyőztes Max Verstappentől, aki a negyedik legjobb időt autózta a csütörtöki napon, a Hondával azonban gond akadt.

A második 2020-as tesztnapon végre Alexander Albon is kipróbálhatta a Red Bull új versenygépét, az RB16-ot, a thai versenyző pedig meggyőzően teljesített, hiszen 134 kört pakolt bele az autóba úgy, hogy néhány óra kényszerszünetre voltak kénytelenek elmenni.

Ugyanis a Honda erőforrásával problémák akadtak, ami miatt egy kis időt a bokszban vesztegeltek, de ettől még Albon úgy érzi, sikerült javítaniuk a tavalyi versenygép gyenge pontjain és elégedetten tér ma nyugovóra.



„Ez egy jó kezdés volt az RB16-tal. Max tegnapi munkája után ma tovább folytattuk a tesztelést, de mi is kipróbáltunk néhány olyan dolgot, melyekkel tegnap ő is megpróbálkozott. Pozitívum, hogy visszajelzéseink nagyjából azonosak voltak.”

„Sajnos a nap közepén elvesztettünk némi időt, miután át kellett vizsgálnunk valamit az erőforráson, de ettől eltekintve elégedettek lehetünk. A télen rengeteget dolgoztunk azon, hogy kijavítsuk azokat a hibákat az autón, melyek tavaly gondot okoztak számunkra.”

„Szerencsére már az első pillanattól kezdve kényelmesen éreztem magam az autóban. Mindig jó végre visszatérni a volán mögé, még akkor is, ha ilyenkor megérezzük azért, hogy ez volt az első napunk, de nagyon jól éreztem magam és az autó is rendkívül erősnek érződik.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?