DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Horner tulajdonképp hadat üzent a Mercedesnek

A Red Bull úgy vághat neki a 2020-as szezonnak, hogy nem kell aggódniuk Max Verstappen jövője miatt. Azonban ezzel az is együtt jár, hogy tökéletes autót kell adniuk neki, ezzel pedig sok munka van.

A Red Bull február 13-án mutatja be legújabb versenygépét, az RB16-ot, ami Christian Horner csapatfőnök szerint az RB15 tökéletesített és továbbfejlesztett változata. A csapat pilótái a tavalyi év második feléhez viszonyítva változatlanok: Alexander Albon és Max Verstappen.

Az energiaitalosok a téli szünetben sem tétlenkedtek és 2023-ig szerződést hosszabbítottak vezérpilótájukkal, Max Verstappennel, de az autón is komoly munka folyt az uborkaszezonban.

Christian Horner szerint a 2020-as szezonra sokkal előbb felkészültek, mint a korábbiakra, hogy már az első pillanattól versenyképesek legyenek. Az első számú cél, hogy egy szinten legyenek a Mercedesszel.

Idén magasabban lesz az a mérce


„Az elmúlt években voltak befolyásoló tényezők, úgy mint az új első szárny, vagy éppen a motorbeszállító-váltásunk. Ez éven megváltoztattuk a filozófiánkat, és már jóval korábban elkezdtünk koncentrálni a 2020-as autóra” – mondta Horner egy londoni médiaeseményen.

„Mivel a szabályok tulajdonképp nem változtak tavalyhoz képest, így az RB16 tulajdonképpen az RB15-ös továbbfejlesztett változata. Arra próbáltunk fókuszálni, hogy kijavítsuk a gyenge pontjait és építsünk az erősségeire.”

„A folytonosságnak köszönhetően a célunk egyértelműen az, hogy nyíltsisakos küzdelmet folytassunk a Mercedesszel szemben, és biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk rá, hiszen már megmutattuk, hogy oda tudjuk tenni magunkat azokon a napokon, amikor a csapatmunka igazán számít, legyen szó a leggyorsabb bokszkiállásról, egy jó stratégia kitalálásáról, vagy éppen az autó megbízhatóságáról.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: