DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Norris a közösségi médiáról: Túl korán kezdtem...

A McLaren fiatal F1-es pilótája beszélt arról, hogy miért ilyen nyílt a közösségi oldalain - ő szereti ezt csinálni és megmutatni az embereknek azt, amit más versenyzők nem szoktak.

Tavaly új elemet hozott a Formula-1 közösségébe Lando Norris, aki poénkodásaival, a többiek ugratásával és a közösségi média meglehetősen aktív használatával rögtön "elért" a rajongókhoz. A McLaren fiatalja sokszor engedett betekintést követőinek abba, hogy mi is zajlik a háttérben, vagy hogy mit csinál a szabadidejében - korábban Lewis Hamilton volt ezen a téren a sportág úttörője, de Norris a fiatalsága és közvetlensége révén hatalmas táborra tett szert.

"Én ebben nőttem fel, mindig is a közösségi médián voltam már egészen kisgyerek korom óta. Talán túl korán is kezdtem" - mondta Norris az Autosport International keretein belül adott interjújában. "Az életem rész az, hogy nektek, szurkolóknak és bárkinek megmutassam, hogy mi van a háttérben, hogy mit csinál egy Formula-1-es pilóta, hogyan viselkedik, ilyesmi" - idézi a szavait a GPBlog.

tooear



"Ez egy olyan dolog, amit én csinálni akarok és élvezem, olyat adni az embereknek, amit a legtöbb más pilótától nem látnak. Például streamelni a Twitch-en, megmutatni az embereknek, ahogy szimulátorozok, vagy ilyesmi, ezt más pilóta nem csinálja. Szóval én megmutatom, hogy mit szeretek csinálni, hogy az emberek nagyobb betekintést kapjanak és remélem, hogy tetszik nekik" - magyarázta.

Norris egyébként azt is mondta, hogy idén már kevesebbet fog poénkodni és komolyabban fog viselkedni - kíváncsian várjuk...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: