DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Honda a fiatal Sennát látja Verstappenben

Az első szezon együttműködése után máris az egekig magasztalja a Honda vezetője Max Verstappent, akitől azt reméli, hogy még évekig a márka húzóneve lesz az F1-ben. Egy kilométernyi Honda-alkalmazott imádja.

A Red Bull és a Honda 2019-re megfogant közösülése kezdetben mindenki számára zsákbamacska volt, így Verstappen sem lehetett biztos abban, hogy győzelmeket fog szállítani számára az F1-es visszatérése előző éveiben jobbára csak szenvedő japán márka. A Red Bull-lal közösen azonban a Honda végleg megérkezett a többi motorgyártó szintjére, ez pedig az év során három győzelemben csúcsosodott ki a Red Bull Ringen, Hockenheimben és Interlagosban.

vers



Verstappen még az egyéni tabella harmadik helyét is elhappolta a Ferrari-pilóták elől, a szezon végeztével pedig a Honda F1-es ügyvezető igazgatója, Masashi Yamamoto nem is fukarkodott dicsérő jelzőkkel a holland felé.

 

„Rendkívül fontos elemként tekintünk rá a Honda projektjében. Fiatal, de lenyűgözően vezet. Kicsit olyan, mintha a fiatal [Ayrton] Sennát látnám, aki szintén a Hondával állt kapcsolatban. Max tiszteli a Hondát, és amikor Ausztriában a dobogón a márka logójára mutatott, az talán azt jelezte, hogy jól érzi magát a jelenlegi helyzetében. Ez pedig számunkra is ösztönzően hat, hogy jó motorral lássuk el őt. De persze nemcsak ő, hanem mind a négy versenyzőnk fontos számunkra” – tette hozzá az Autosportnak nyilatkozva.

Mint sokaké, úgy Verstappen szerződése is lejár 2020 végén jelenlegi csapatával, a holland pedig egész biztosan az egyik legértékesebb portéka lesz a pilótapiacon, ráadásul már az előző években is szemezett a Mercedesszel és a Ferrarival. A Hondánál éppen emiatt tudják, hogy talán nem is lesz elegendő pusztán a teljesítménnyel érvelniük a holland előtt, az érzelmi kötődést is ki kell alakítaniuk, amihez már meg is tették az első lépéseket.

„A tény, hogy milyen szenvedéllyel küzdünk a győzelemért, csak szorosabbá tette köztünk a kapcsolatot. Már ellátogatott a kutatás-fejlesztési részlegünkre és a gyártórészlegünkre is. Rengeteg ember dolgozik ezekben a létesítményekben, amit a saját szemével is megtapasztalhatott. Az alagútban egy kilométer hosszú sorban álltak az emberek, és mindannyian pacsizni akartak vele. Remélhetőleg ez is segített abban, hogy jó véleményt alakítson ki a Hondáról és elkötelezze magát mellettünk” – fogalmazott Yamamoto.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: