DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Leclerc öt évre aláírt a Ferrarival

A Ferrari megerősítette a pár órával ezelőtt pletykált hírt, miszerint Charles Leclerc egészen 2024 végéig elkötelezte magát a istálló mellett. A fizetése egy csapásra megtriplázódott.

Az olasz Corriere Della Sera című napilap számolt be a hírről, néhány órával később pedig a csapat is megerősítette, hogy a Ferrari karácsony alkalmából egy csábító ajánlattal állt Charles Leclerc elé: 2024 végéig ülést, valamint megtriplázott fizetést ajánlottak neki, amit a monacói elfogadott.

leclerc-insta.portre2



Leclerc szűk két szezon alatt egy Ferrari-juniorból a vörösök legnagyobb reménysége lett. Egy Saubernél eltöltött év után a legendás istálló átemelte őt az élmezőnybe, ahol eleinte Sebastian Vettel szárnysegédjeként tekintettek rá, ám hamar kiderült, hogy fiatal kora ellenére sokkal többre hivatott. Hamar felvette a ritmust a legnagyobbakkal, és rendszeresen borsot tört csapattársa orra alá, aki eközben hibát hibára halmozott. Az év második felében ő volt az, aki közel egy évtized után sikerre vitte a csapatot Monzában, így a tifosi szemében is egy csapásra "A versenyző" lett. Év végéig hét pole-pozíciót, két futamgyőzelmet és összesen tíz dobogós helyezést szerzett, így csapattársa előtt zárta a szezont.

 Az olasz lap szerint az új egyezség nem kevesebb, mint évi 9 millió eurót hoz a pilótának, ami óriási összeg, ám még mindig eltörpül Vettel évi körülbelül 45 milliós fizetése mellett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: