DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Villeneuve kételkedik a Hondában

1997 F1-es világbajnoka szerint a Red Bullnak jövőre kevés lesz Max Verstappen kiemelkedő teljesítménye a Mercedes ellen, a Hondának is tovább kellene javulnia.

A 2015-2017-es időszakhoz képest óriásit fejlődött a Honda Formula-1-es erőforrása. Bizonyos pályákon idén a Mercedeseknél is nagyobb végsebességet produkált, ám Jacques Villeneuve szerint a japánoknak még többet kell kihozniuk az erőforrásból, ha világbajnoki címet akarnak szerezni a Red Bull-lal. Sok múlik rajtuk, ugyanis Max Verstappen szerződése 2020 végén lejár, ráadásul az autógyártó is csak 2021 végéig kötelezte el magát az F1 iránt.

 verstappen-action-2019-brazil1



„A Honda más szinten van, az nem tud hét versenyt végigcsinálni egy motorral” – jelentette ki Villeneuve, hozzátéve, hogy az erőforrás teljesítményéből kell visszavenniük, ha ezt a kritériumot teljesíteni akarják. A kanadai a japánokkal ellentétben Verstappennel elégedetten nyilatkozott. „Koncentrált volt és gyorsan vezetett. Ez meglepetés volt, de ha a Honda nem áll elő egy kiemelkedő motorral, akkor ez kevés lesz 2020-ra” – idézte őt a Motorsport-Total.

Verstappen eközben azt kéri a csapatától, a következő szezont az első pillanattól kezdve százszázalékosan teljesítsék, ugyanis évek óta futamok mennek el, mire összeáll az aktuális csomagjuk, ezt pedig nem engedhetik meg maguknak. „Ilyen még egyszer nem történhet meg. Az elejétől kezdve ott kell lennünk, nem elég a nyári szünettől vagy a szezon végétől” – jelentette ki a holland, aki hozzátette, ez nem csak egy kívánság, a csapat képes erre. „A múltban már bizonyítottak. Ezért vagyok most velük, bár nem lesz könnyű.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: