DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ettől van csúcsformában Lewis Hamilton

A Mercedes F1-es világbajnoka beszélt arról, hogy a szezon elején nehéz volt kizárnia a Bottas 2.0-t, de utána felszívta magát és állandósította a topformáját.

Tükörsimán nyerte idén hatodik Formula-1-es világbajnoki címét Lewis Hamilton, a Mercedes pilótáját pedig a BBC megkérdezte arról, hogy milyen is volt belülről ez az év. Szóba került, hogy kevesebb olyan pillanatot lehet vele kapcsolatban felidézni, ami egy afféle "azta!" pillanat, mint például a tavalyi szingapúri pole-pozíciós köre - Hamilton szerint ez most így alakult.

"Nem mondhatom, hogy az volt a terv, hogy kevesebb ilyen pillanat legyen, de a versenyek alatti kiegyensúlyozottabb teljesítmény nagyon fontos volt számomra. Őrült a helyzet, mert úgy érkeztünk meg az augusztushoz, hogy már nyolc győzelmem volt, a csapatnak pedig tizennégy és el is feledkeztünk ezekről, mert mindig csak előre tekintünk, az idő pedig pörög" - mondta a brit.

"Nem volt szándékos, hogy kevesebb ilyen pillanat legyen. Tavaly kerestem az ilyen köröket és őszintén szólva most is voltak jó köreim, de nem kerültek annyira előtérbe. Némely második helyem, amikor szétválasztottam a Ferrarikat, számomra igazából ilyen köröknek számítottak, de mivel nem voltam a pole-ban fél másodperc előnnyel, kívülről nem tűnt annak. Belülről viszont igen" - magyarázta.

topform



Felmerült, hogy hogyan érte el a csúcsformáját a kicsit gyengébb szezonrajt után - az idény elején Valtteri Bottas szakállától, más hozzáállásától volt hangos a média, de Hamilton hamar kezelte a helyzetet. "Az első futamok általában nem tökéletesek számomra. Nem rosszak, jobbak, mint az átlag, de ott volt az a külső nyomás. Valtteri 2.0 és ilyesmi, én pedig azt gondoltam, hgoy 2-2-re állunk, döntetlen. Higgadtnak kell maradnom fejben, nem engedhetem be ezeket a külső dolgokat, de emberek vagyunk, nagyon nehéz nem odafigyelni rájuk."

"Aztán egyszer csak elkezdtem elhúzni, 3-2, 4-2, 5-2, 6-2, 7-2, 8-2 és úgy voltam vele, hogy 'ezaaaaaz'" - tette hozzá mosolyogva. "Hogy honnan jött ez a forma? Nehéz elmagyarázni. Mint amikor reggel felkelünk, kicsit még tántorgunk, nem vagyunk 100%-osak, aztán egyszer csak beindulunk. Mindannyian máskor érjük el a csúcsformánkat egy nap során. Én találtam egy módot arra, hogy még jobb formában legyek fizikálisan és szerintem ezen a téren, illetve mentálisan is minden korábbinál jobb állapotban vagyok, ez pedig állandó. Minden évben próbálom ezt javítani" - beszélt tovább.

"Mindig képes voltam alkalmazkodni, szerintem ez az egyik erősségem és ebben valószínűleg az egyik legjobb vagyok. Bármilyen helyzetben megtalálom a jó megoldást, ami jól működik például esőben, mert ott folyamatosan változtatni kell a vezetésti stíluson. Tanultam más sportolóktól is, Valentino Rossi is mondta, hogy változtatnia kell, beszéltem Serena Williamsszel, figyeltem Tiger Woodsot, ahogy apróságokon változtattak. Ez van egy pilótával is, apró dolgokon lehet változtatni. Ezek viszont igazából csak milliméterek, nagyon nehéz észrevenni a különbséget."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: