DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Carey: Az F1 nem mehet végkimerülésig

A Formula-1 első emberének számító Chase Carey elismerte, hogy nem túl népszerű a paddockban az egy szezonban 25 versenyt felölelő tervük, s belátta, a fáradtság hatalmas faktor az F1-ben.

Bernie Ecclestone távozásával Chase Carey lett az F1 első embere, és a Liberty Media vette át a sportág irányítását. Több mindenen változtattak, s a 2021-es terveket is lefektették már, amik hatalmas módosításokat hoznak majd magukkal.

De itt még messze nem ér véget a Liberty Media ténykedése, hiszen a jelenlegi 20-21 futamról szerették volna 25-re növelni azoknak a számát egy szezonban. Már 2020-ban is lesz egy extra, 22. verseny, amit Carey elmondása szerint amiatt tudtak elhelyezni a naptárban, hogy csökkentették a csapattagok egyéb terheit, így a szezonközi és a téli tesztek száma csökken majd.



„Attól tartunk, hogy a fáradtság óriási tényező lesz a Formula-1-ben, így lehet, hogy limitálnunk kell majd a versenyhétvégék számát” – idézi Chase Carey-t a L’Equipe. „Persze próbáljuk a hétvégéket kevésbé fárasztóvá tenni a csapatok számára, azzal, hogy rugalmasabbá tesszük a programjaikat.”

„Ugyanakkor még mindig van hely az én meglátásom szerint, viszont ha megkérdezzük a csapattagokat és a versenyzőket, ők inkább a 21 versenyes szezont támogatják a 22, esetleg 23 futammal szemben.”

Carey viszont elmagyarázta azt is, hogy azért is volna szükség a versenynaptár bővítésére, mert óriási az érdeklődés a Formula-1 iránt: „Minden kontinenssel tárgyalásban állunk, leszámítva az Antarktiszt” – nevetett Carey. „Természetesen vannak határok, és jelenleg nagyobb a kereslet, mint a  kínálat. Viszont ha érkezik egy új helyszín, biztosak akarunk lenni abban, hogy az valami újat tud nyújtani az F1 számára, illetve azt sem akarjuk, hogy a növekedés károsultjai a történelmi pályák legyenek, ezért is hosszabbítottunk most Monacóval és Silverstone-nal.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: