DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Bottasé a pole az USA Nagydíjon

Sebastian Vettel tizenkét ezredmásodperccel maradt le az első rajtkockáról, Lewis Hamilton csak a harmadik sorból vághat neki a vasárnapi futamnak.

Charles Leclerc Ferrarijánál olajszivárgást állapítottak meg a harmadik szabadedzésen, ezt viszont elhárították rajtbüntetés nélkül, így a monacói ugyan felkészületlenül, de "valós értékén" ott lehetett a kvalifikáció kezdetén - méghozzá egy olyan autóval, amely ugyan nem végzett az élen egyetlen szabadedzésen sem, de bizonyította, hogy felveszi a kesztyűt a többiekkel. 

Leclerc nem vacakolt sokat, azonnal futott egy kört, de nem lett az igazi, mindkét McLaren és Alex Albon is megelőzte, miközben Sebastian Vettel elfékezett egy szett gumit és meg kellett szakítania a maga körét. A Q1 vége aztán meglepetést hozott, hiszen az élmenők egy kört futottak csak, míg a középmezőnyből már két próbálkozás is érkezett, Lando Norris pedig elorozta az első helyet a nagyok orra elől - ő zárta az élen ezt a szakaszt, míg a kiesők között a két Williams mellett a két Alfa Romeo és Sergio Perez foglalt helyet. Közülük igazán Kimi Raikkönen gyengélkedése volt váratlan, illetve az sem megszokott, hogy Perez kikapott Lance Strolltól.

A pálya gyors javulása azért ezekből az időkből egyértelműen látszott, érdemes volt ezzel számolni a folytatásban. A Q2-t Hamilton kezdte a legjobban, a Bottas-Leclerc-Vettel trió gyakorlatilag egálban volt, a brittől másfél tizedre, majd megjöttek a Red Bullok és robbantott egyet Alex Albon - az újonc átvette a vezetést, míg Max Verstappen a harmadik helyre jött be, persze a képet jelentősen árnyalta, hogy Albon a lágy, míg a többiek a közepes keverékű gumikat használták. A nagyok aztán jöttek még egyet, a Ferrarik pedig Leclerc-Vettel sorrendben az élre álltak a közepes gumikon, úgyhogy megmutatták az erejüket - igenis számolni kell velük...

A Q3-ról végül a két Haas, Stroll, Nico Hülkenberg és az egy körétől megfosztott Danyiil Kvjat maradt le, a Ferrarik, a Mercedesek, a Red Bullok és a McLarenek mellett így Daniel Ricciardo és Pierre Gasly volt az, aki a középmezőnyből egy kicsit ki tudott emelkedni felfelé, ezzel bejutott a nagyok mellé. Innen vette kezdetét a "szétlövés", amelyből elsőre Valtteri Bottas jött ki győztesen, Sebastian Vettel 12 ezredmásodperccel maradt le az első helyről, Verstappen másfél, Vettel kettő, Hamilton pedig három tizedet kapott.

A második próbálkozás pedig nem hozott változást: nem tudtak (eleget) javítani a pilóták, senki nem tudott tökéletes kört összerakni a dobálós pályán, úgyhogy Bottas megőrizte az első helyét és megszerezte a pole-pozíciót az USA Nagydíjra. Hamilton csak a harmadik sorból rajtolhat, Vettel pedig végül azzal a 12 ezreddel maradt le az első rajtkockáról - érdekesség, hogy az első négy helyezett gyakorlatilag egy tizeden belül zárt egymáshoz képest.

Az időmérő végeredménye:



vége_3

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: