Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. szeptember 19. csütörtök
F1

Ferrari: Beszéltünk, nem lesz gond

Mattia Binotto szerint a két pilótával átbeszélték a monzai szélárnyékos ügyet, de erről nem akar a nyilvánosság előtt részleteket elárulni - abban viszont biztos, hogy nem lesznek ebből problémáik.

Kisebb botrányt kavart a monzai hétvégén, amikor Sebastian Vettel arról beszélt a káoszba fulladó időmérőt követően, hogy Charles Leclerc nem adott neki szélárnyékot a Q3 második körénél, pedig ez volt megbeszélve - Vettel aztán a vasárnapi hibájával valamelyest feledtette, vagy értéktelenebbé tette azt, hogy mi történt szombaton, de a csapaton belül attól még ez téma maradt.

Mattia Binotto már akkor azt mondta a rádióban, hogy "megbocsátunk", mivel Leclerc pole-t szerzett, de azért a hétvége után rákérdeztek nála még egyszer. "Akármi is történt ezekben a napokban, már megbeszéltük és ez egy olyan dolog, ami köztünk marad Charles-lal és Sebastiannal. Ott akkor azért mondtam ezt, mert Charles legalább jó munkát véguett és örültünk neki" - idézi az Autosport Binottót.

scu

"Ez nem fogja befolyásolni a dolgokat. Először is ezt megbeszéltük belső körben, lehetnek különböző vélemények és a végeredmény elég furcsa szituációt szült, de szerintem fontosabb az, amit Seb mondott: lapozzunk, lépjünk tovább. Szerintem a srácok nagyszerűek és számíthatok rájuk, szóval biztos, hogy nem lesz ennek hatása. Ez nem azt jelenti, hogy nem fog még egyszer előfordulni, mert ezt sosem lehet tudni, de az a lényeg, hogy bármit csinálunk, mindig van mit tanulni és fontos, hogy ezeket meg is tanuljuk" - magyarázta a szakember.

Hogy Vettel hogyan fog erre reagálni hasonló helyzetben, az más kérdés...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?