DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel elkapta Leclerc-t a harmadik edzésen

Az első kettőhöz hasonlóan a harmadik szabadedzésen is a Ferrari volt a leggyorsabb, ezúttal Sebastian Vettel révén. Legközelebb hozzá a rajtbüntetéssel számoló Max Verstappen végzett, a Renault-k pedig a Mercedest szorongatják.

Szombaton száraz időjárás fogadta a Monzában összegyűlt mezőnyt – és újabb esőt legkorábban vasárnapra várnak –, de a pénteki változó pályaviszonyok után ezúttal sem tudták a rendelkezésre álló teljes időt hasznosan eltölteni a versenyzők. A 60 perces gyakorlás rögtön egy 10 perces bokszutcai kijárási tilalommal kezdődött, hiszen a pályaszemélyzet még az utolsó simításokat végezte a Parabolica gumifalában és a fölötte lévő drótkerítésen, ami a megelőző Formula-3-as verseny során sérült meg, amikor Alexander Peroni autóját ijesztő magasságba repítette fel a kerékvető. A pilóta szerencsére épségben kiszállt az autóból, és az F1-es edzésre már a veszélyes kerékvetőt is eltávolították.

vet_1



Az élcsapatok hat autója közül a Ferrarik érkeztek meg elsőként gyorskörre, és Charles Leclerc az élre is állt csapattársa, Sebastian Vettel előtt. A négy fő üldöző mögöttük 3-4 tizedre, egymáshoz képest szorosan foglalta el a 3-6. pozíciókat Verstappen, Hamilton, Bottas, Albon sorrendben. A Mercedes finnje bemutatott egy kéretlen ugratást is az egyik kerékvetőn, de Mercedese nem sérült.

Az utolsó 15 percben ismét a Ferrarik érkeztek elsőként a friss lágy gumikkal, ekkor Vettel 1:20,3-as körrel átvette a vezetést Leclerc-től, akinek pedig törölték a köridejét, mivel szélesen, a pálya határain túl fordult el a Parabolicában – ez a jelenség többekkel is megesett az edzés során. Verstappen – aki motorcserés büntetés miatt a mezőny végéről lesz kénytelen rajtolni – egy remek körrel bejött a második helyre, míg a Renault-k képesek voltak felvenni a lépést a Mercedesekkel.

Ezen a gumiszetten tett mindenki egy második próbálkozást is, melyek következtében Bottas és Leclerc azonos idővel zártak a 3-4. helyen, Ricciardo és Hülkenberg pedig közrefogták a 6. pozícióban végző Hamiltont.

 

A harmadik szabadedzés végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1 Sebastian Vettel Ferrari 1:20.294   14
2 Max Verstappen Red Bull-Honda 1:20.326 0.032 11
3 Valtteri Bottas Mercedes 1:20.403 0.109 23
4 Charles Leclerc Ferrari 1:20.403 0.109 14
5 Daniel Ricciardo Renault 1:20.564 0.270 11
6 Lewis Hamilton Mercedes 1:20.595 0.301 21
7 Nico Hülkenberg Renault 1:20.752 0.458 13
8 Alexander Albon Red Bull-Honda 1:20.827 0.533 17
9 A.Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari 1:20.881 0.587 15
10 Daniil Kvyat Toro Rosso-Honda 1:20.945 0.651 20
11 Carlos Sainz Jr. McLaren-Renault 1:20.949 0.655 21
12 Sergio Pérez Racing Point-Mercedes 1:21.003 0.709 15
13 Pierre Gasly Toro Rosso-Honda 1:21.073 0.779 22
14 Lando Norris McLaren-Renault 1:21.292 0.998 21
15 Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari 1:21.325 1.031 19
16 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:21.336 1.042 16
17 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:21.621 1.327 16
18 Lance Stroll Racing Point-Mercedes 1:21.639 1.345 17
19 George Russell Williams-Mercedes 1:22.374 2.080 22
20 Robert Kubica Williams-Mercedes 1:22.758 2.464 21
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: