DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Sainzcal a piros zászló szúrt ki

Sokak időmérős körébe beleszólt a Q1 végén elfüstölő Alfa Romeo. Közéjük tartozott Carlos Sainz is, aki emiatt nem jutott be a következő etapba, pedig elmondása szerint tudott volna villantani.

A Belga Nagydíj hétvégéjén csak úgy hullanak a Mercedes és Ferrari-erőforrások, csak az időmérő edzésen két műszaki hibát is láttunk. Az egyik ilyen eset, Antonio Giovinazzi kiesése meglehetősen rossz helyen és időben, a pálya legelején, a Q1-es etap végén történt. Ez szinte az egész mezőnyt negatívan érintette, ugyanis majdnem mindenki akkor kezdte volna meg utolsó gyors körét. Így járt a mclarenes Carlos Sainz is, aki a megszakítás miatt már az első szakaszban kiesett.

 sainz-portre-20191



"Az első kifutás során nem voltam időmérős motormódon, és a gumik is használtak voltak, szóval garantált volt a gyenge kör. A második kifutás jobb lett volna, de jött a piros zászló. Furcsa volt ez a sok meghibásodás. Idén nem ez az első, hogy ilyen helyzetbe futok, de ezt el kell fogadni. Legalább olyan pályán történt, ahol nem vagyunk valami erősek" - idézte a spanyol szavait a planetf1.com

A McLaren spái teljesítménye egyelőre elmarad a szezonban eddig látottaktól, de Sainz abban bízott, hogy folytatódik a csapaton belüli trend, amely szerint az időmérőre találnak egy kis pluszt. "Történt már olyan idén, hogy a kvalifikáción valamiért megerősödtünk. Hockenheim egy jó példa erre, és most is ezzel számoltunk. Volt még a tarsolyunkban, kár, hogy nem tudtuk megvillantani.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: