DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vettel nyitott az élen, Hamilton szenvedett Spában

Ferrari, Red Bull, Mercedes sorminta alakult ki az F1-es Belga Nagydíj első szabadedzésén. A vörösök erősnek tűnnek, Albon meggyőzően debütált a Red Bullnál, Hamilton birkózott az autójával.

Huszonhat nap után gyönyörű környezetben folytatódott a Formula-1 2019-es szezonja, a tegnapi "sajtónap" után ma már F1-es autók lepték el a pályát.  Alex Albon és Pierre Gasly számára ismeretlen technikába ült bele, helycsere miatt Albon számára az idei Red Bull, Gaslynak pedig az aktuális Toro Rosso számít újdonságnak. A hétvége egyik kérdése Kimi Raikkönen egészségi állapota, a finn ugyanis meghúzta az egyik lábát, így kérdéses, képes-e végigcsinálni a versenyhétvégét. Az Alfa Romeónál helyettesítésként Marcus Ericcson áll készenlétben. Egy beugrásról is beszámolhatunk, a Williams tesztpilótája, Nicholas Latifi az edzés erejéig átvette George Russell helyét.

 mclaren-spa-aero



Feszült pillanatokat élt ét a Mercedes az edzés elején, Lewis Hamilton az istallációs körén erőforráshoz köthető hibát szenvedett el. Az Ezüst Nyíl egy ideig csak a pálya szélén gurult, mielőtt magához tért, majd rögtön a bokszba hajtott. Ez azért nagyon kellemetlen helyzet a csapat számára, mert erre a hétvégére egy teljesen új motorfejlesztést vetett be. Rajtuk kívül a többi három motorszállító is készült módosításokkal, de az élmezőnyből a Ferrari a Magyar Nagydíjon is használt motorral fogja teljesíteni a hétvégét.

Az első harminc percben a főszerep a kisebb műszaki problémáké volt, az egyik Racing Pointnak ugyanis menet közben nemes egyszerűséggel levált a motorborítása, felfedve az alatta rejlő űrtechnikát. Eközben Hamilton autójában gázpedált cseréltek.

racingpoint-motorboritas

A két fenti eseménytől eltekintve a szabadedzés álmoskásan indult. A többség hét-tíz ismerkedős kört teljesített, közülük Max Verstappen volt a leggyorsabb 1:45,803-al, őt mindenki más minimum egy másodperces lemaradással követte. Hamiltonnak nincs egyszerű edzése, a szervízt követően sem sikerült mért kört teljesítenie, ráadásul a csapat azt jelentette, nem látják a telemetriáját. A brit ezeken felül sem érzi komfortosan magát az autóban, a szokásosnál több pályaelhagyást láttunk tőle.

Az élmezőny az utolsó fél órára kapcsolt rá, először Charles Leclerc egy másodpercet javított Verstappen idején, majd Vettel ezen még két tizedet javított. Albon meggyőzően debütált a Red Bullnál, körideje századokkal maradt el csapattársáétól. Övék lett a harmadik-negyedik hely. Sorban a két Mercedes következett Valtteri Bottas, Hamilton sorrendben, ők már több mint egy másodpercet kaptak a Ferrariktól. Bár érdemes megvárni a nyilatkozatát, de úgy tűnik, Kimi Raikkönen lába bírni fogja a terhelést, a finn teljesített egy fél versenytávot, és legjobb körében három tizedet adott csapattársának.

Az edzésről szöveges közvetítésünket itt olvashatod vissza.

A végeredmény:

f1-spa-fp1

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: