Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. szeptember 18. szerda
F1

Hamilton többet csatázna Verstappennel és Leclerc-rel

A Red Bull és a Ferrari ifjú tehetségéről is elismerően beszélt a Mercedes ötszörös F1-es világbajnoka, aki készen áll rá, hogy a szezon második felében keményebb harcokat vívjon velük.

Lewis Hamilton 62 pontos előnnyel mehetett el nyári szünetre, azaz jó úton jár, hogy bezsebelje hatodik világbajnoki elsőségét is a Formula-1-ben. Az évad elején Valtteri Bottas tűnt a legfőbb kihívónak, s még mindig a finn csapattárs a második az összetettben, ugyanakkor az utóbbi futamokon Max Verstappen és a Red Bull volt az, akik a leginkább meg tudták nehezíteni a brit dolgát. A Mercedes pilótája is elismerően beszélt a Red Bull-Honda fejlődéséről és a még mindig csak 21 éves holland teljesítményéről:

„Láthattunk egy nagy előrelépést a Red Bulltól, sokat fejlődtek idén az erőforrásukkal, és ezt nagyszerű látni. Egyre erősebbek lesznek, Max pedig egyszerűen… már nem feltétlenül számít fiatalnak ebben a sportban. Bár még mindig fiatal, de itt van már néhány éve” – nyilatkozta a Formula-1.com hasábjain Hamilton.

hamilton-leclerc-verstappen-redbull-2019-1

A címvédő egy másik fiatalt, nevezetesen Charles Leclerc-t is kiemelte, aki ugyan még mindig nem szerezte meg első győzelmét a Ferrarival, de főleg Sebastian Vettelhez képest mutatott tempójával már kivívta a szakértők elismerését, ahogy Hamiltonét is:

„Charles még csak a második szezonjában jár, szóval fejlődik, és én úgy láttam, csak erősebb lesz, és már idén is láthattunk tőle néhány nagyszerű teljesítményt, szóval rá is oda kell figyelnünk. Azt nem tudom, hogy a Ferrari növelni tudja-e a tempóját. Pillanatnyilag kissé hullámzók, míg tavaly szerintem elég szoros volt hármunk között a csata, sőt a Ferrari talán kissé gyorsabb is volt. Remélem, idén is szorosabbá válik a küzdelem.”

Bár Hamilton az előnyének köszönhetően könnyedén húzhatja be az újabb vb-címet, de nem rettenne meg attól, ha a két fiatal nagyobb nyomás alá helyezné őt az évad második felvonása során: „Mindig készen állok erre, egyszerűen csak nem ez a helyzet. Megint nagyon jól dolgozunk, nálunk a legjobb a csapatmunka. Ez mindenkire vonatkozik a gyárban dolgozó portástól kezdve az itteni cateringeseken át a pilótákig. A kommunikációnk és a környezet nem is lehetne jobb, s ezt minden hétvégén bizonyítjuk is” – dicsérte csapata munkáját a mercedeses pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?