DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Leclerc nem tudta, mekkora veszélyben is volt

Az élő közvetítésben nem látszott, de az F1-es Német Nagydíjon Lewis Hamilton ijesztően közel csúszott a falba ott, ahol Charles Leclerc épp elsétált autójától. A monacói pilóta erről, a nyomásról és a csalódások feldolgozásáról is beszélt a csütörtöki sajtótájékoztatón.

A múlt hétvégi Formula-1-es Német Nagydíj jelenlegi formájában is az évtized egyik legdrámaibb versenyeként vonul be a sport történelmébe, ám a hockenheimi események kis híján ennél is szélsőségesebb irányt vehettek volna, ha elgázolnak egy pilótát. Történt ugyanis, hogy egy kör különbséggel Charles Leclerc és Lewis Hamilton is ugyanabban a kanyarban csúszott gumifalba, és Hamilton hibájakor Leclerc védtelenül a nyílt bukótérben tartózkodott. Erről maga a monacói versenyző is csak egy videófelvételből szerzett tudomást.

"Ez meglepett, mert fogalmam sem volt, hogy Lewis elhagyta a pályát, miközben én a bukótérben voltam. Nehezek voltak a körülmények, de szerintem a csapat szólt neki, hogy ott vagyok" - reagált a helyzetre meglepő könnyedséggel a ferraris.

Azt gondolhatnánk, hogy ennek a 21 éves pilótának óriási nyomás nehezedik a vállára: mindössze második F1-es szezonjában a Ferrarihoz került, ami súlyos elvárásokkal jár, emellett pedig az egyéni és a csapat hibáit is kezelnie kell. De a monacói kiválóan kezeli ezt a helyzetet. "A nyomást nem igazán érzem. A Ferrari pilótájának lenni álomszerű, de persze sok munkával is jár, ahogy ez igaz más topcsapatokra is" - magyarázta, majd azt is hozzátette, elégedettnek érzi a szezon első felében mutatott saját teljesítményét és fejlődését.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: