DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Akkor ki is az első számú pilóta a Ferrarinál?

Ha Sebastian Vettel hazai futamán, a Német Nagydíjon szerezné meg az első F1-es győzelmét, sokak szerint Charles Leclerc végérvényesen megválaszolná a kérdést. A monacói szokás szerint szerénykedik, védi a németet, és saját bevallása szerint annak ellenére sem szabad nagyratörő terveket szövögetnie, hogy jól kezdett Hockenheimben…

Ki a Ferrari elsőszámú pilótája? A kérdés hetek óta foglalkoztatja az F1-es közvéleményt, pláne, hogy az utóbbi futamokon újra Leclerc brillírozott, Vettel pedig négyszeres világbajnok létére haloványan muzsikált. Többen állítják: ha a monacói ifjonc Hockenheimben, a német pilóta hazai futamán összehozná az első futamgyőzelmét, azzal pontot is lehetne tenni az ügy végére, maga az érintett azonban szokásához hívem diplomatikusan hárította a témát forszírozó kérdést.

„Csak annyit mondhatok erre, hogy tőlem telhető legjobbat nyújtom a pályán” – nyilatkozta Leclerc, amikor arról kérdezték, hogy lehet-e továbbra is Vettelt a Scuderia első számú pilótájának tekinteni. „Voltak jó versenyeim mostanában, de Sebnek is, csak neki nem volt túl sok szerencséje. Szerintem csak idő kérdése, hogy mikor tér vissza a csúcsra” – méltatta Leclerc a csapattársat, akiről továbbra is az a hír járja, hogy az idei évad végén annak ellenére is váltani fog, hogy a szerződése 2020 végéig köti az olasz csapathoz. Mivel az ötödik vb-címét évek óta hiába hajszoló pilóta Hockenheimben a visszavonulás lehetőségét kizárta, a paddock-pletykák újra arról szólnak, hogy visszatérhet a Red Bullhoz.

6v7bsg84qp3pcf3asw1l_lg



Hogy mi várható ezen a hétvégén? Semmi kétség, a németet fűti a bizonyítási vágy, ennek ellenére Leclerc kezdett jobban. Az első edzésnapon a monacói volt a leggyorsabb, aki 0,124 másodperce vert a 2. helyen záró márkatársra: az eredmény akár okot is adhatna arra, hogy elkezdjen bizakodni, ám a monacói szerint a képlet az időjárás-előrejelzések miatt jóval bonyolultabb. 

„Jól fest a helyzet, habár az előrejelzések szerint holnap hűvösebb lesz, ami kedvezhet az ellenfelünknek. Rá kell jönnünk, hogyan tudunk jobb teljesítményt produkálni, amikor hűvösebb az idő. Az autót egyébként jónak érzem, a hosszabb etapjaink is jól sikerültek. Mivel az évad kezdete óta voltak gondjaink ezen a területen, ez mindenképpen pozitívum. Viszont folytatnunk kell a kemény munkát, mert biztos vagyok benne, hogy a Mercedes nagyon erős lesz, a Red Bull is gyors, és ez még akkor is így van, ha holnapra esőt jósolnak” – sommázta az első edzésnap tapasztalatait Leclerc, aki 120 pontjával az 5. helyet foglalja az egyéni pontvadászatban, s csupán 3 egységgel van elmaradva az előtte állomásozó Vetteltől.

Hogyan értékelte a pénteki tapasztalatokat a német? A csapattársnál határozottabban jelentette ki, hogy szerinte a hétvége folytatása egészen másképp alakulhat, mint a nyitónap: „Megtettünk mindent, elkészítettük a házi feladatot. Holnap megpróbálunk erre építkezni, átmenteni a lendületet, de mint hallottuk, minden esély megvan arra, hogy akkor már teljesen más körülmények között kell majd boldogulnunk…” – fogalmazott a pályától 50 kilométerre húzódó Heppenheim szülötte, akinek csütörtök reggel óta számtalanszor az orra alá dörgölték, hogy egy éve nagyot hibázott a futamon, az eleredő esőben, de mindannyiszor úgy reagált: nem a múltban történtekre, sokkal inkább az előtte álló feladatokra összpontosít.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: