Steward
Varga Ákos
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. augusztus 25. vasárnap
F1

Norris: Az F2 megerőltetőbb az F1-nél

Minden alacsonyabb szinten – gokart, F4, F3, F2 – megszenvedte a kategóriaváltásokat Lando Norris. Meglepő módon a Formula-1-be lépés sokkal gördülékenyebben zajlott számára.

A még mindig csupán 19 éves Lando Norris nagy léptekkel járta végig az alsóbb formulaautós kategóriákat – úgy, hogy nem hagyott ki szintet, mint Max Verstappen –. miközben kettős hátrányban volt ellenfeleihez képest: a többségnél mindig fiatalabb volt, ennek tetejébe termetét és magasságát tekintve saját korához képest is elmaradt az átlagostól.

„Sokat szenvedtem a gokartozástól kezdve a méretem miatt. Amikor elkezdtem gokartozni, nem is igazán tudtam, mihez kezdjek. Minden kategóriában szenvedtem: F4-ben, F3-ban, F2-ben. Az F2-ben már nem annyit, de azért hátrányból indultam” – mondta az Autosportnak a McLaren fiatal pilótája. Meglepő módon a Formula-1-be lépés könnyebbnek bizonyult, mint az előző szintugrások. „Az F1 kicsit kedvesebb volt hozzám a kormányszervó miatt. Az F2 fizikai értelemben sokkal megerőltetőbb a karok és szinte a teljes test számára, mint az F1.”

„Magabiztosabbnak érzem magam ebben az autóban, a Formula-1-esben. Nem azért mondom, mert jól szerepelek, már a szezon legelején is így éreztem. Nagyon nehéz összerakni egy kört, mégis komfortosabban vagyok az autóban, mint a tavalyi F2-esben. Nem azért, mintha könnyebb lenne, egyszerűen jobban érzem. Meglátásom szerint ez részben a kényelemérzetre vezethető vissza: jobb elképzelésem van a határairól, gyakrabban tudok ezen a határon lenni.”

„Aztán ott van a csapattal való munka és a felkészülés kombinációja. Tudom, hogy tavaly nem a legjobb munkát végeztem, és dolgozok is ezen a területen. Biztos vagyok benne, hogy ahogy senki más, én sem vagyok boldog egy nem jól sikerült kvali vagy verseny után. Ha ilyenkor szigorú vagyok magammal, az segít, hogy keményebben dolgozzak” – mondta Norris, akinek összhangja az autóval különösen az időmérőkön szembetűnő: 6-3-ra vezet az összevetésben Carlos Sainzhoz képest.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?