DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Gasly: Végre elindultam a jó irányba

A Red Bull egyik pilótája elégedett, a másik csalódott a Brit Nagydíj első edzés napja után, a szereposztás viszont nem az közöttük, amit a szezon korábbi részében megszoktunk. Pierre Gasly eddigi legjobb péntekjének örül.

Bár kevésbé volt mérvadó az ottani eredmény, Gasly mégis képes volt felkelteni a közvélemény figyelmét azáltal, hogy a leggyorsabb idővel zárta az első szabadedzést. A következőn aztán az 5. helyen végzett, ám csapattársánál, Max Verstappennél így is előrébb zárt, az eredményeit pedig nem is a véletlennek tulajdonította a nap végi sajtótájékoztatón.

gasly



„Nagyon jó nap volt ez az én részemről. Boldog vagyok, hiszen Ausztria óta számos változást végeztünk, és előálltunk egy remek tervvel arra, hogyan javulhatnék. Persze még mindig van min dolgozni: a második edzésen nem volt tökéletes a köröm, szóval többet is ki tudok még hozni belőle, de összességében elégedett vagyok” – mondta a szezonban eddig látványosan alulteljesítő francia, aki ezt követően azt a kérdést is megkapta, hogy érzése szerint végleg rátalált-e a helyes útra ezzel.

„Nem tudom, meg kell várnunk a holnapot és a vasárnapot, hogy ez kiderüljön, de kétségtelenül ez volt a szezonom eddigi legjobb péntekje. Az elvégzett változások a jelek szerint működnek, szóval ezt az irányt kell követnünk.”

Verstappen az ellentétes pólust képviselte ezúttal, ám az előző futam győztese a beállítások nehézkes megtalálása mellett is talált pozitívumot a napban.

„Azt mondanám, hogy ez volt az egyik legrosszabb péntekem eddig az évben, szóval dolgoznunk kell tovább. Az viszont ígéretes, hogy még így is egész közel vagyunk a Mercedeshez és a Ferrarihoz. Egyszerűen nem volt jó a balanszom, sokat csúszkáltam és nem éreztem magam kényelmesen az autóban” – fogalmazott a holland.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: