DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ez volt a gond Vettel Ferrarijával

Miközben csapattársa pole-pozíciót szerzett a Red Bull Ringen, addig Sebastian Vettel mindezt a bokszból nézte végig, mert megadta magát a Ferrari - kiderült, hogy mi is a probléma.

Ugyan Charles Leclerc-nél a hétvége nagy részében lassabb volt Sebastian Vettel, de a Q3 előtt is megvolt neki a második hely és alighanem jó esélye lett volna minimum erre az ausztriai időmérő harmadik szakaszában is, ám a Q2 végén a Ferrari felfedezett egy technikai hibát, amit nem tudott orvosolni, emiatt pedig el sem tudott indulni a német ebben a fázisban.

pen



Azóta a Ferrari elárulta, hogy egy levegőnyomás-cső hibásodott meg a motornál, de ennél többet egyelőre nem árultak el - az információk szerint ezt lehet cserélni gond nélkül (értsd: nem jár érte büntetés), viszont nagy munka, sok mindent szét kell hozzá bontani. Ez azt jelenti, hogy Vettelnek esélye sem volt elindulni a Q3-ban, viszont azt is, hogy valószínűleg nem kap legalább büntetést a futamra, a cső miatt aligha hibásodott meg bármi más is a motorban.

Vettel egyébként a kilencedik helyről rajtolhat végül, mert az ötödik pozíciót megszerző Kevin Magnussent öthelyes büntetéssel sújtják váltócsere miatt - innen támadhat holnap a ferraris. "Kettős érzéseim vannak. Sajnálatos, ami Sebbel történt, biztos, hogy jól csinálta volna. Annak viszont örülök, hogy három időmérőből kettőt is pole-lal zártunk" - mondta azonnali reakcióként Mattia Binotto csapatfőnök.

Vettel annyit mondott, hogy: "Nem tudtuk beindítani az autót, úgy döntöttünk, hogy cseréljük az alkatrészt, de ez nem olyan egyszerű. Le kellett venni az elemeket, nem egyszerű hozzáférni. A srácok mindent megtettek, de nem volt elég az idő. Természetesen frusztráló, de nem tudok mit csinálni. Ez senkinek sem a hibája, de meg kell értenünk, hogy miért történt és biztosítani kell, hogy még egyszer ne történjen meg."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: